Az illetékes hatóság, a Prudential Regulation Authority (PRA) engedélyezte, hogy a Revolut kilépjen a felkészülési szakaszból, és teljes értékű bankként működjön az Egyesült Királyságban. A neobanknak jelenleg 13 millió ügyfele van a szigetországban, ahol 3 milliárd fontot tervez befektetni, amihez ezer munkahely is társul magasan képzett szakembereknek.

Francesca Carlesi, a Revolut brit vezérigazgatója azt mondta, az engedély megszerzése megteremti az alapot a következő fejezethez: szélesebb termékkínálat – például hiteltermékek – bevezetéséhez, amelyek kiegészítik azokat a már meglévő innovatív szolgáltatásokat.

1

A vállalat tájékoztatása szerint néhány napon belül új (lakossági és vállalati) ügyfeleknek is elérhetővé teszik a folyószámlákat: kezdetben egy kisebb csoportnak, majd fokozatosan szélesebb körben. A Revolut nemrég bejelentette, hogy globális bővülési tervei megvalósítására 10 milliárd fontot fektet be és 10 ezer munkahelyet hoz létre az elkövetkező öt évben.

A Revolut az elmúlt hónapokban több új piac felé is nyitott, például Mexikóban és az Egyesült Államokban.  A brit jóváhagyás így jóval több egy szabályozói döntésnél, fontos lépés afelé, hogy a Revolut fintechből globális bankká alakuljon.

2