szombat, 2025. július 19.
Image
Világ

Drónokkal küzdenek az illegális nyugágyak ellen

2024-07-29
Haszon
Piacok
Fotó: Fotó: Shutterstock

Még márciusban lépett életbe egy jogszabály, melynek értelmében egyre kevesebb görög partszakaszon helyezhetőek el nyugágyak. Az üdülőhelyeket mostantól drónokkal is megfigyelik, aki pedig nem tartja be a szabályt, komoly bírságra számíthat, írja a Vg.

A pilóta nélküli drónok a görög tengerparti üdülőhelyek éttermeit és bárjait figyelik meg –elsősorban azokat a létesítményeket, amelyek a parthoz kifejezetten közel helyezkednek el. Egy márciusi jogszabály értelmében ugyanis a nyugágyak és a napernyők minimum négy méteres távolságra kell, hogy legyenek a tengertől, vagyis az ennél rövidebb strandokon egyáltalán nem is helyezhetőek el.

A helyi lakosok egy alkalmazáson keresztül aktívan részt vesznek a szabálysértő strandok felügyeletében. Csak július legelején ezernél is több bejelentés érkezett jogszerűtlenül kihelyezett napágyakkal kapcsolatban, az ügyekben pedig összesen 350 ezer eurónyi (közel 138 millió forintnyi) bírságot szabtak ki a hatóságok.

Célunk megvédeni a környezetet és az állampolgárok szabad strandoláshoz való jogát

– jelentette ki az elsőre drasztikusnak tűnő intézkedéssel kapcsolatban Kostis Hatzidakis görög gazdasági- és pénzügyminiszter.

A hatóságok a drónokkal végzett ellenőrzések során különös figyelmet fordítanak a védett területen fekvő partszakaszokra, de a legnépszerűbb turisztikai célpontok, például Korfu és Rodosz strandjait is figyelemmel kísérik.

Az eddigi legnagyobb pénzbírságot, 220 ezer eurót (körülbelül 86 millió forint) egy olyan vállalkozásra szabták ki, amelyről kiderült, hogy teljesen illegálisan működik az anavyssosi Thymari strandon.

 
Image
Árrésstop
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megítélése szerint a májusi kiskereskedelmi adatok azt mutatják, hogy az árrésstop fogyasztás ösztönző hatása kimúlt, kedvezőtlen hatásai viszont lassan élesednek.
Image
Világ
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal, miután Washington heteken át tartó tárgyalásai…
rectangle

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!