Bár az Intel nem hozta nyilvánosságra a gyári munkások pontos számát, a becslések szerint 109 000 alkalmazottjának körülbelül a fele a termelésben vagy a kapcsolódó szolgáltatásokban dolgozik, ami azt jelenti, hogy világszerte 8000 és 11 000 közötti munkahelyet szüntethet meg a chipóriás. Naga Chandrasekaran gyártási alelnök a vállalat pénzügyi kihívásaira hivatkozott, hozzátéve, a cél az, hogy jobban kiszolgálják az ügyfeleket.

Azinformatikaii szakportálfelidézte, a vállalat 821 millió dolláros veszteséget jelentett 2025 első negyedévében, és folyamatosan csökkentette alkalmazottai létszámát a 2023-as csaknem 125 ezerről. A befektetők a vállalat első üzleti negyedéves eredményeinek, illetve a második üzleti negyedévre vonatkozó prognózisának ismertetését követően is csalódottságukat fejezték ki.

Áprilisban az új vezérigazgató hiába utalt az elkerülhetetlen költségcsökkentésre, a tőzsde pesszimistán fogadta a beszámolót. a befektetők azt várják, hogy a vállalat korábbi menedzsmentje által éveken keresztül elkövetett hibákat kijavítsa. A cég így egyebek között lemaradt az AI-boomról, illetve a gyártástechnológia fejlettsége terén is megelőzte riválisa, a TSMC.

1

Az Intel számára most létkérdés, hogy a vállalat főtevékenységére, a processzortervezésre és gyártásra helyezzen minden erőforrást, ezért most újabb területek kapcsán merült fel az átszervezés, illetve az értékesítés. Az Intel alig egy hónappal Lip-Bu Tan kinevezését követően bejelentette, hogy 4,46 milliárd dollárért eladja a leányvállalatként működő, FPGA-áramköröket gyártó Altera 51%-nyi tulajdonrészét. A következő leányvállalat, amit részlegesen vagy teljes egészében pénzzé tehetnek, a Mobileye lehet, melyet még az előző vezérigazgató, Pat Gelsinger vitt tőzsdére 2022-ben.