kedd, 2025. július 15.
Image
Építőipar

Határidő előtt elkészült, plusz 50 m2 hasznos területtel

2025-06-02
Haszon
Piacok
Fotó: Leier

A Balaton-parti épületben 50 m2-nyi – éppen egy lakás méretének megfelelő – hasznos tér keletkezett a megfelelő épületszerkezet megválasztásával. A kulcs a gyorsan épülő, kevesebb élőmunkát igénylő, vékonyabb méretben is az előírásoknak megfelelő előregyártott betonszerkezetek használata volt.

Okos tervezés és megfelelő szerkezet-választás – a Balatonmáriafürdőn épülő Part Lakópark első üteme jó példa arra, hogyan járul hozzá egy társasház gazdaságos kivitelezéséhez az előregyártott betonszerkezetek alkalmazása.

Balatonmáriafürdőn, a település központi részén járunk, ahol közvetlenül a Balaton partján, a négy ütemesre tervezett Part Lakópark első ütemében épülő 29 lakásos társasház kivitelezése a végéhez közeledik. Az előregyártott betonelemekből a földből gyorsan kinövő lakópark beruházója a győri székhelyű B. M. I. L. Kft. az L Stúdió Kft. tervei alapján döntött ismét a technológia mellett. A tervező biztos kézzel alkalmazta ezt a kivitelezést gyorsító műszaki megoldást, ami a beruházónak sem volt újdonság. Nem úgy a projekt kivitelezője számára: a Perfect Steel System Kft. ugyanis most ismerkedett meg az előregyártott betontechnológiával zajló kivitelezés előnyeivel.

Alaposabb tervezés, gyorsabb építkezés

Ahogy mondani szokás: ami elvész a réven, azt megnyerhetjük a gáton. A gyors építés ma már elemi igény, amit az előregyártott betontechnológia kiválóan szolgál, és amit ebben az esetben egy hosszabb és alaposabb tervezés előz meg. Az előregyártott betonszerkezetek által kínált gyors építés egyik sarkalatos pontja ugyanis, hogy a fal- és födémelemekbe gyári körülmények között már bekerülnek az elektromos előkészítések, valamint hogy az építést az egyes fal, födém és lépcsőelemek legószerű rendszere is gyorsítja. Ám mindez azok előzetes precíz megtervezését igényli. Az építészeti tervezés támogatásáért is felelős Takács Gábor, a Leier előregyártott betonszerkezetek üzletágának vezetője szerint a szerkezetek átgondolt, elemenkénti kialakítása miatt a tervezési folyamat rendszerint hosszabb, de ezt - a beruházó és a kivitelező elégedettségére - a kivitelezés gyorsasága kompenzálja.

Balatonmáriafürdőn a fő tervezői szempontok között szerepelt, hogy az épületek magas minőségben, mégis gazdaságosan és gyorsan épülhessenek. Az összeszokott tervezői és beruházói páros ezért újra az előregyártott betonszerkezeteket választotta. A gyors építést persze maga a technológia teszi lehetővé, ám nem titok, hogy a hibátlan végeredmény fontos előfeltétele a gondos tervezés.

Számoltunk és egy lakással több jött ki

Itt most szükséges némi műszaki háttárinformáció, amely segít megérteni, hogy jött ki plusz egy eladhat lakás ennél a beruházásnál.

Az elmúlt évek szigorodó energetikai előírásainak való megfeleléshez a legkülönbözőbb szerkezeti megoldások közül lehet választani. Az itt választott előregyártott betontechnológia mind a kivitelezés folyamatát, mind pedig a projekt gazdaságosságát illetően kifejezetten előnyösnek bizonyult.

Az előregyártott betontechnológia előnyei közé tartozik, hogy külső hőszigetelést igénylő vékonyabb szerkezeteivel is kiváló épületenergetikai jellemzők érhetők el. Konkréten a szóban forgó társasház esetén a külső falszerkezet 20 cm vastag kéregfala a 25 cm vastag polisztirol szigeteléssel kiemelkedően jó hőszigetelési értéket eredményezett. A belső falszerkezetek szintén 20 cm vastag kéregfalból készültek, amelyek ennek ellenére teljesítik a társasházi lakáselválasztó falaktól elvárt 56 dB léghanggátlási értéket. E vékony falszerkezetek alkalmazása pedig azt eredményezte, hogy egy apartman méretének megfelelő, nagyjából 50 négyzetméter hasznos lakótér többlet keletkezett, ahhoz képest, mintha az épület 30 cm vastag kerámia falazóelemből készült volna az épület.

Leier
Fotó: Leier
A tervezettnél korábban készült el

A balatonmáriafürdői beruházás jobb megtérülési mutatóinak eléréséhez maga a kivitelezés gazdaságossága is hozzájárult. Az építkezést gyorsította, hogy a falszerkezeteken túl az épület egyedi építészeti kialakítását meghatározó pillérektől és párkányoktól, valamint a nyílászárók feletti áthidalóktól az erkélyelemekig és lépcsőkig, minden a Leier előregyártó üzemeiből érkezett.

A döntően egyforma elemek a gyárthatóságot és a kivitelezést is könnyítették, de például az egy-egy lakás fedésére érkező mindössze 4-4 födémelem is gyorsan került a helyére.

A Part Lakópark kivitelezője, a Perfect Steel System Kft. ügyvezetője, Papp Gábor a gyártás és a logisztika az építkezés közben felmerülő vevői és kivitelezői igényekre, módosításokra történő gyors reagálását is kiemelte, de ami ennél is fontosabb volt, az maga a kivitelezés üteme. A szakember ugyanis megállapította, hogy az előzetes ütemtervhez képest gyorsabban készült el az épület, emellett a kivitelezésen dolgozó fizikai létszám is jóval alacsonyabb volt, mint más technológiáknál.

Ismerkedjen meg a Leier megoldásaival, köztük az innovatív előregyártott betontechnológiával!

 

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!