Óriási csapások

Volt egy kedvező bázishatás, tavaly januárban viszonylag alacsony bázist kellett megugrani. Ennél valószínűleg borúsabb a képünk, amit most januárban láttuk

nyilatkozta az InfoRádiónak Nagy János, az Erste Bank elemzője a kiskereskedelmi adatokról. A magas infláció miatt egyre kevesebben, és kisebb tételben vásárolnak. Az élelmiszereken észlelhető alapvetően a legnagyobb visszaesés. De az üzemanyagpiac sem panaszkodhat, hiszen január óta ez volt az első olyan hónap, amelyben tisztán a piaci körülmények alakították a keresletet. Ez meg is látszódott a csaknem tíz százalékos keresletcsökkenéssel.

A kiskereskedelmi forgalom az elmúlt 2-3 évben óriási csapásoknak volt kitéve.

Egyre csúnnyább számok

A koronavírus-járvány idején volt egy jelentős bezuhanás, majd 2021-ben talpraállt, most pedig újabb lejtmenet figyelhető meg. Az Erste Bank elemzője szerint a mostani januári, és az előtte levő két hónapban tapasztalt -4 százalék körüli visszaesés nem számít extrémnek. Ugyanakkor fontos tudni, hogy ezek a számok feltehetőleg „egyre csúnyábbak lesznek".

Tavaly jelentős fiskális transzferek érkeztek a háztartásokhoz, ami jelentősen megdobta a kiskereskedelmi forgalmat, főleg a tavaszi hónapokban. Ezt túlszárnyalni esélytelennek tűnik a januári adatok alapján, így márciusban akár két számjegyű visszaesésre is felkészülhetünk.

Ilyet utoljára a Covid mélypontján, 2020 áprilisában látott a kiskereskedelmi forgalom

– tette hozzá Nagy János.