Az utóbbi időszakban a Waberer’s Csoport a hagyományos közúti fuvarozás mellett erőteljesen fejleszti multimodális szolgáltatásait, beleértve a vasúti szállításokat is. Ennek megfelelően a cégcsoport ma már mozdonyvezetőket is foglalkoztat. A vasúti szállításban is jelentős járművezető-hiány tapasztalható Európában: az EU-s Vasúti Ügynökség (ERA) adatai szerint a tagállamok több mint 50 százalékában kritikus mértékű a mozdonyvezetőhiány, a jelenlegi állomány jelentős része pedig 50 év feletti, miközben a fiatal utánpótlás aránya elmarad az igényektől.
Európa fuvarozási szektora is komoly kihívásokkal néz szembe a teherautó-sofőrök egyre súlyosbodó hiánya miatt. Az International Road Transport Union (IRU) ágazati szakmai szervezet tavalyi felmérése szerint az Európai Unióban, Norvégiában és az Egyesült Királyságban már több mint 233 ezer sofőr hiányzik, ha pedig nem lesznek jelentős intézkedések, ez a szám 2028-ra elérheti a 750 ezer főt. Az ágazatban dolgozó sofőrök átlagéletkora 47 év és egyharmaduk már betöltötte az 55. életévét, így a közeljövőben sokan nyugdíjba vonulnak. Ezzel szemben a fiatalok, különösen a 25 év alattiak aránya rendkívül alacsony, alig haladja meg az 5 százalékot. A nők aránya az európai teherautó-sofőrök körében szintén alacsony, mindössze 4 százalék. A legmagasabb arány Németországban van, ahol a sofőrök több mint 7 százaléka nő, Romániában ez az arány 6,1, míg Franciaországban 4,5 százalék.
Az egyre súlyosbodó munkaerőhiány miatt az európai országok egyre több külföldi munkavállalót vonzanak. 2023-ban több mint 42 ezer munkavállalási engedélyt adtak ki, míg 2019-ben ez a szám mindössze 14 ezer volt. Ez jól mutatja, hogy a sofőrhiány egyre nagyobb kihívást jelent, és az európai gazdaságra gyakorolt hatásai is egyre súlyosabbá válnak.