A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai alapján október közepén 141 ezer olyan adós volt, akinek azért érvénytelenítették a TAJ számát, mert hat hónapnál régebben tartozott az egészségügyi szolgáltatási járulékával. Tavaly márciusban még 55 ezren voltak, vagyis két és félszeresére ugrott a számuk.
Az érintetteknek az állami rendszerben az orvosi ellátásért és a gyógyszerért is teljes árat kell fizetniük. Az egyes beavatkozások tarifái szolgáltatónként eltérhetnek, a kórházak, szakrendelők ugyanis maguk szabhatják meg a térítési díjaikat. Ha azonban a hajléktalan bejelentkezik egy gondozó központba, ott kaphat igazolást a térítésmentes ellátásához.
Az önkormányzatok szintén adhatnak ki „szegénységi bizonyítványt”, amellyel igénybe vehető az egészségügyi ellátás.


