A HUN-REN–ELTE–MTM Integratív Ökológiai Kutatócsoport kutatói elsőként mutatták ki a meglepő hatást a közönséges gömbászka (Armadillidium vulgare) esetében. A tanulmány során a tudósok viselkedésökológiai és ökotoxikológiai megközelítéssel vizsgálták a talajlakó állatok reakcióit, és azt találták, hogy azok az ászkarákok, amelyek táplálékukkal együtt mikroműanyagokat – apró polisztiroldarabokat – is fogyasztottak, gyorsabban feladták a jellegzetes gömbszerű védekezőpózt, amelyet a ragadozók ellen alkalmaznak.

Ahogy Horváth Gergely, az Environmental Pollution című folyóiratban megjelent kutatás egyik szerzője megjegyzi: az apró állatok veszély esetén összegömbölyödnek, így lágy hasi részükhöz a kisebb ragadozók nem férnek hozzá, a nagyobbak pedig könnyen szem elől téveszthetik őket ebben a pózban. Mindez azért is kulcsfontosságú, mert a közönséges gömbászkák rendkívül komoly szerepet játszanak a talajminőség fenntartásában az elhalt növényi anyagok lebontása révén.

Korábbi kutatásokból ismert, hogy az egyedek között van különbség abban, mennyi ideig maradnak gömb alakban: akik hamarabb feladják a pozíciót, azokat a kutatók kockázatvállalóbbnak tartják. A mostani vizsgálat alapján a mikroműanyagnak kitett ászkarákok viselkedése egyértelműen ebbe az irányba tolódott el – a jelenség pedig akár a populációk csökkenését is okozhatja.

(Forrás: ELTE)