péntek, 2025. május 23.
Növénytermesztés

Őszi betakarító idő jön a sok csapadék után

2024-09-17
Karácsony Zoltán
Agrár
Fotó: Mediterrán ciklonok érik el hazánkat

A Dunántúlon helyenként 100 milliméternél is több csapadék esett néhány nap alatt. Szerdától azonban száraz idő jön 21 és 26 fok közötti maximumokkal.

Kedden már csak elszórtan kell esőre, záporra számítani, szerdától azonban szárazra fordul az idő. A reggeli ködfoltok feloszlását követően napos idő lesz a jellemző. A talaj a hét második felében sokat szikkad majd. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden a nyugati részeken még csak 15 fok, keleten már 20 körül alakul, majd szerdától jellemzően 21 és 26 fok között alakulnak a maximumok. Hajnalonként pedig 5 és 13 fok közötti értékek várhatók - írja a Hungaromet agrometeorológiai jelentésében.

Egy héttel ezelőtt gyökeresen átalakult időjárásunk, a száraz, nyári meleg után egy markáns frontrendszer érkezett, térségünkben lelassult, így nagy területen hullott jelentős csapadék szerda reggelig. Csütörtökön pedig már egy újabb légörvény érte el a nyugati tájakat, mely még azóta is fölöttünk kavarog. A ciklon sokfelé okozott jelentős károkat a viharossá fokozódó szél miatt, illetve a nyugati folyókon és a Dunán komoly árhullámok is kialakultak. Jellemzően 40-70 mm eső hullott a két légköri rendszer hatására, de a nyugati országrészben 90-130 mm esett. Ez már meghaladja a harminc napos sokéves átlagot, és a kilencven napos átlaghoz képest is jelentősen csökkent az elmaradás. Az aszály országszerte megszűnt. A talaj fölső rétege országszerte sáros, helyenként belvíz is van, jellemzően a fölső 30-70 cm-es réteg nedvesedett át.

Későn kelt ki az őszi káposztarepce

A vegetáció körülbelül három héttel előrébb jár a fejlődésben a szokásosnál, amihez a szántóföldi kultúráknál még az aszály is hozzátett a kényszerérés miatt. A napraforgó és a kukorica állományok teljesen beértek, elszáradtak, betakarításukat a csapadékos idő jelenleg akadályozza. Az őszi káposztarepce keléséhez a talaj nedvességviszonyai hazánk nagyobb részén kedvezővé váltak a körülmények, a talaj országszerte kellően átnedvesedett ehhez. A kelés azonban már ezzel együtt is meglehetősen későn történik meg, bár egy hosszú ősz során még megerősödhetnek a tél előtt az állományok.

 
Fotó:  arie n bucky photography / Shutterstock.com
Innováció
Duplázná az eredményét, és a személyszállításban is szerepet vállal a Waberer’s Csoport, csaknem 400 millió eurót költene beruházásokra a a következő időszakban.
Photo by Masaaki Komori on Unsplash
Növénytermesztés
Miközben csapadékkal immár viszonylag jól állunk, és a talaj fölső egy méteres rétege is csaknem országszerte föltöltődött március végére, a tavaszi fagyok újabb károkat okozhatnak gyümölcsöseinkben…
rectangle
rectangle 2

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!