Rengeteget beszélnek arról, hogyan érinti a növényeket, főleg a kukoricát a klímaváltozás. De hogyan érinti a méheket?
Bross Péter: A klíma az egész ágazatra hármas hatással van. Hat a méhcsaládra, a méhlegelőre és a mézfogyasztásra is, hiszen ott fogy a legtöbb méz, ahol négy évszak van. A mézfogyasztás összefügg a hideggel, a vírusokkal és a betegségekkel. És ha eltűnnek a telek, visszaesik a fogyasztás is. Százmillió éve él méh a Kárpát-medencében, megszokta a négy évszakot, de nem szokta meg az enyhe teleket.
Ez mit jelent?
B. P.: Az anya nem áll le a petézéssel, ami méhegészségügyi szempontból nem jó. A varroa atka pedig lárva és báb állapotban károsítja a méheket. Leghatékonyabban akkor lehet védekezni ellene, ha az anya időszakosan beszünteti a petézést.
Milyen hatása van még az évszakok összefolyásának?
B. P.: Sokszor már februárban megjön a tavasz, a méhek beindulnak, majd márciusban jön a hideg. Ez rendkívül visszaveti a családokat, mert rövidíti a dolgozók élettartamát, ami nagyon komoly probléma. De a méhek a forrósághoz sincsenek hozzászokva. Ha aszály van, nincsenek vadvirágok, amelyek számukra nélkülözhetetlenek. A klímaváltozás legnagyobb hatása a méhekre, hogy nem tudnak teljes értékű méhek betelelni, mert a július–augusztus végtelenül száraz, nincs virágpor. Emellett kitolódik a szezon, régi szabály volt, hogy szeptember 15. után nem szabad téli élelmet adnunk, de most még október közepén is jó idő van, és a méhek gyűjtenek, dolgoznak. Ez se nekünk, se nekik nem jó.
Ez a változó klíma hogyan hat az akácra?
B. P.: Kedvezőtlenül, az akác az utóbbi tíz évben kilencszer elfagyott. Ellenben a másodvirágzás jól mézel, legalább ennyi előnyünk van. De kérdés, mi lesz a kukorica helyett? Reméljük, mézelő növényekkel váltják ki, ám eső nélkül nem ér az egész semmit. Mondom ezt úgy, hogy „csak a változás állandó”, azaz mi, méhészek sem élhetünk buborékban, nyitottnak kell lennünk a világra és alkalmazkodnunk kell, akárcsak a méheknek az elmúlt százmillió évben.
Mekkora a méhek alkalmazkodóképessége?
B. P.: Az Északi-sarktól Fokföldig mindenhol élnek méhek. Rendkívül nagy az alkalmazkodóképességük. A méhészek alkalmazkodása pedig azért fontos, mert a téli veszteségek egy része szakmai hibákból adódik.
Ez merész kijelentés…
B. P.: Az, de már nem tudunk úgy méhészkedni, ahogy a nagyapáink tették. Ugyanis a szakmai hibák egy része nem abból adódik, hogy az adott méhész nem ért a méhekhez, hanem abból, hogy nem alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez. Tudok olyan méhészt, akinek az elmúlt húsz évben egyetlen családja sem pusztult el.
A tavalyi nagy méhpusztulást, ami 30 százalék feletti volt, hogy sikerült túlélni?
B. P.: Az a pusztulás azért volt kritikus, mert az ágazat padlón van, kinyílt az agrárolló. Évek óta nem nőnek az értékesítési áraink, a szolgáltatások viszont egyre drágábbak. Sokan kivárnak még, remélik, hogy megtisztul a mézpiac, megszabadul a sok szeméttől, és ez a termék eléri valódi árát. Ennek köszönhetően 80 százalékban visszaszaporítottak a méhészek. Volt 1,2 millió méhcsalád, és egymillió fölötti családdal teleltünk be. Visszahoztuk az állományt, de az sok munkával és sok kiadással járt, ráadásul a szaporításra használt családok sem termeltek mézet. Ezért volt kimondottan rossz évünk a tavalyi.
Idén mi a helyzet?
B. P.: Jobban odafigyeltek a méhészek, több eső is volt 2025 nyarának végén, mintegy tízszázalékos veszteséggel zártuk a telet. Bár harminc éve ez is túl soknak számított.
Sok jót nem mondott eddig, de meg kell kérdeznem, hogy vannak ma a méhek?
B. P.: Nagyon rosszul. Rengeteg olyan kár- és kórokozó van, amivel az evolúció során nem találkoztak, és ez a globalizációval is összefügg. Ellenük az európai méh nem tud védekezni, nekünk kell megmenteni őket. Szoktam mondani, hogy méhek nélkül nem maradnak életben a méhek, de ebbe az állapotba az emberi tevékenységek sorozata sodorta őket. A vad méhcsaládok sem maradnak életben egy-másfél évnél tovább.
Az interjú teljes terjedelmében a Haszon Agrár magazin júliusi számában olvasható.
Olvasd el ezt is!
