A nitrátérzékeny és az AKG programban részt vevő területeken a gazdálkodók számára 5 évente, 5 hektáronként szükséges azt elvégezni. A mintavétel mélysége szántóföldön 0–30 cm. Az 1–1,5 kg tömegű átlagminta akkor lehet reprezentatív, ha a tábla homogén részeiből 5 hektáronként 25–30 részmintát veszünk, melyeket egyesítünk. Érdemes ezeket az 5 ha-os egységeket térképen lehatárolni, mert így minden évben biztosíthatjuk a reprezentatív mintavételt. Tilos talajmintát venni a tábla szélétől számított 20 m-es sávban, a forgókban, a szalmakazlak helyén, műtrágya-, talajjavítóanyag-, szervestrágya-depóniák helyén és az állatok delelőhelyén. A mintavétel optimális időpontja a betakarítás utáni, de még a trágyázás előtti, fagymentes időszak. Erre a december is alkalmas lehet. Ha pedig már korábban levettük a mintát és decemberre megjön a vizsgálati eredmény, akkor elgondolkodhatunk a kapott eredményeken, megtervezhetjük a tavaszi tápanyag-utánpótlást.

A talajvizsgálati jegyzőkönyvben az első paraméterek között találjuk a talaj kötöttségét (Arany-féle kötöttségi szám). A kötöttség a talajnak a művelőeszközzel szembeni ellenállását jelenti, és a művelhetőségére ad felvilágosítást. Ugyanakkor következtethetünk belőle a talaj fizikai féleségére is, amely befolyásolja a talaj tápanyagmegkötő (visszatartó) és vízmegkötő (vízmegőrző) képességét is. Leegyszerűsítve: minél magasabb az értéke, annál magasabb az agyagtartalma, ami növeli a talaj tápelem-megkötő képességét, vízvisszatartást, és lassabban felmelegedő talajt jelent. A laza, homok fizikai féleségű talajokra ennek éppen az ellenkezője igaz. Ezekből a talajokból könnyen kimosódnak a tápelemek (kálium, kén), és eleve kevesebbet tudnak raktározni a tápelemekből és a vízből is. A legkedvezőbb a vályog fizikai féleségű talaj, melynek Arany-féle kötöttsége 38–42 közötti. Ez a paraméter az idő múlásával nem, pontosabban csak nagyon nagy időtávlatban változik jelentősen. Ezért ez egyben egy jó ellenőrzési pont is. Ugyanis, ha az egyik évben 38-at, a másikban 42-t mértek, akkor ott valami nem stimmel. Az eltérést leginkább a mintavétel hibája okozhatja, vagyis az, hogy nem ugyanabból a mintavételi egységből vettük a mintát a két egymást követő évben.
A talaj kémhatása, pH-értéke akkor a legkedvezőbb, ha 6,8–7,2 (pHvíz) közötti. Gyakran csak a pHKCl van megadva a jegyzőkönyvben. Ha ez 5,6 vagy az alatti, érdemes elgondolkodni a talaj mésztrágyázásán (0,5–2 t/ha) vagy a melioratív meszezésen (2 t/ha felett). Már a gyengén savanyú kémhatás is jelentősen csökkenti a tápelemek, legnagyobb mértékben a foszfor felvételét (akár 50%-kal), ami a foszfor lekötődésével magyarázható.
A vízoldható összes sótartalom ritkán okoz problémát. Azonban vegyük figyelembe, hogy az emelkedett sótartalom (0,1% alatt is) sok kedvezőtlen tulajdonságra utalhat. Romlik a tápelemek és a víz felvehetősége, ami például a magasabb agyagtartalommal együtt már jelentős gondot is okozhat.

A mésztartalom (vagy CaCO3-tartalom) esetében a <0,1% érték gyakorlatilag azt jelenti, hogy a talaj mészmentes (ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy nincs benne felvehető kalcium). Ilyenkor szinte biztos, hogy a talaj savanyú kémhatású és a mészpótlás indokolt. De a mészmentes talajhoz hasonlóan az is gondot jelenthet, ha értéke 20% vagy a feletti. Ebben az esetben lényegesen csökken a tápelemek felvétele, ami a leglátványosabb a foszfor és néhány mikroelem esetén.
A felvehető P- és K-tartalmat az AL-P2O5 és az AL-K2O tartalom fejezi ki. Persze ez nem ilyen egyszerű. Ugyanis ez a két érték csak annyit mond, hogy mennyi az ideális körülmények között legfeljebb felvehető P és K mennyisége a talajban. Vagyis ebben benne van a talajoldatban lévő közvetlenül felvehető és a jelenleg adszorbeált, kicserélhető elemtartalom. Ennek az értéknek az értelmezhetőségét nehezíti, hogy ideális körülmények csak igen ritkán fordulnak elő. Az pedig, hogy legfeljebb nem értelmezhető konkrét számként. A növény számára ugyanis nem az a fontos, hogy egy év alatt mennyi tápelem vehető fel a talajból, hanem az, hogy adott időpontban (időszak alatt) milyen mennyiségű tápelem válik felvehetővé. Vagyis a lényeg a talaj tápelem-szolgáltató képessége. Ráadásul a talaj magasabb só vagy agyagtartalma, a magasabb karbonát-tartalom, vagy az alacsonyabb pH mind befolyásolja azt, hogy az úgynevezett felvehető tápelemtartalomból valójában mennyi is lesz felvehető. Tovább árnyalja a képet, hogy a talaj hőmérsékletét, a csapadékmennyiséget előre nem tudjuk, így a feltáródás üteme előre nem állapítható meg.

A nátrium-tartalom „normális” értéke nem szikes talajokban 40 ppm alatti. Az e fölötti érték már emelkedettnek számít és 100 ppm felett már biztos, hogy valamilyen okból szikesedés indult el. Persze ha az emelkedés csak átmeneti, akkor azt okozhatja vízelvezetési probléma pl. tömődött talaj, vagy egy aszályos évjárat is. A tartósan emelkedett, illetve a magas nátrium-tartalom nehezíti a víz és a tápelemek felvételét, rombolja a talaj szerkezetét, rontja annak vízgazdálkodását. Akár elsődleges oka is lehet a növény rosszabb tápelemellátottságának!

A magnézium-tartalomra szintén kevés figyelmet fordítunk. Pedig a magnézium a klorofill alkotóeleme (a nitrogén mellett). Klorofill (a növényi zöld színtest) nélkül nincs szervesanyag-termelés, a növény nem tud fényenergiát megkötni a napsugárzásból. A jó ellátottság minimum értéke a talaj fizikai féleségétől függően 60 (homok) és 200 (agyag) ppm közötti. Ez alatt pótolni kell! Ugyanez a helyzet a túlzott kálium-ellátottság vagy a nagyadagú (100-300 kg/ha) kálium hatóanyag kijuttatása esetén is. Ez utóbbi esetben a talaj fizikai féleségétől függően 20–60 kg Mg pótlása indokolt. 1 kg Mg 1,66 kg MgO-dal egyenértékű. Persze a túl magas magnéziumtartalom sem kívánatos. Savanyú talajon 400 ppm feletti Mg-tartalom esetén indokolt a mésztrágya kijuttatása, hiszen a magnézium is erősen tud kötődni a kolloidokhoz, és ha ezt részben nem cseréljük le kalciummal, akkor a talaj aszályérzékeny lesz, és a szikesekhez hasonlóan hajlamos lesz a nagyobb mértékű duzzadásra és zsugorodásra.
A réz-, cink- és mangánellátottság megítélése függ ezen elemek talajban mért koncentrációjától, a talaj humusztartalmától, fizikai féleségétől és kémhatásától is. A réz esetén humusztartalomtól és fizikai féleségtől függően 0,3–1,2 ppm közötti érték jelenti a kielégítő ellátottságot. Rézhiányos talaj esetén 100–200 kg/ha nitrogéndózis mellett 3,5–8,0 kg/ha Cu pótlása indokolt.
A cink-ellátottság a talaj fizikai féleségétől függően 1,1–3,6 ppm felett tekinthető jónak, ha a talaj foszfor-ellátottsága legfeljebb jó. Ha indokolt a cinkpótlás, akkor a talaj közepes foszfor-ellátottságig átlagosan 0,5 kg/ha cink kijuttatása indokolt levéltrágya formájában. Jó, igen jó foszfor-ellátottság mellett 6,5 pHKCl alatt 3–5 kg/ha cink kijuttatása javasolt talajon keresztül. Ettől magasabb pH esetén 5–10 kg/ha cink kiszórása szükséges. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor a levéltrágyázásnak rendszeresnek kellene lennie (minden évben, minden kultúrában).
A talaj mangánellátottsága akkor kielégítő, ha a felvehető mangán-tartalom 3 és 118 ppm közötti a talaj fizikai féleségétől és kémhatásától függően. Ezen elem pótlása csak ritkán indokolt, azonban az utóbbi években egyre gyakrabban fordul elő Mn-hiány kukoricában, búzában és repcében.
A talaj bór- és a molibdénellátottsága csak nehezen ítélhető meg, mert ezen elemek vizsgálatára gyakorlatilag nem szokott sor kerülni. A tápelemhiány (legyen szó bármely elemről) pontosan csak növényanalízis során állapítható meg. Ezért a lombtrágyák szakszerű megválasztásának alapja a növényanalízis! (x)
Szerző: Dr. Varga Csaba, szaktanácsadó és fejlesztési főmunkatárs, Nitrogénművek Zrt.
További információk:
https://www.genezispartner.hu/
https://www.facebook.com/nitrogenmuvekgenezis
https://www.instagram.com/nitrogenmuvek_genezis/
https://www.linkedin.com/company/nitrog%C3%A9nm%C5%B1vek-ltd/posts/?feedView=all



