Fotó: Shutterstock
Jövő januárban újabb meghatározó mérföldkőhöz érkezik a hazai turizmus digitalizációja
2023-10-03
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) javaslatára szakaszosan indult el a vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók adatszolgáltatása Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé. A szektor digitalizációjának következő fontos állomása a 12 millió forintot meghaladó évi nettó árbevétellel rendelkező vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók csatlakozása az NTAK-hoz. Számukra 2024. január 1-től kötelező a szoftveres adatszolgáltatás. Az adatküldői kör bővítésének célja, hogy az ágazat szereplői naprakész információkra alapozva hozzák meg az üzleti sikerekhez nélkülözhetetlen döntéseket és a korábbinál pontosabb képet kapjanak a hazai turizmus helyzetéről.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központot – mint az ágazat legnagyobb digitális fejlesztését – azzal a céllal indították el 2019-ben, hogy valós időben, egyetlen platformon legyen elérhető az ország összes szálláshelyének, valamint az adatszolgáltatásban érintett vendéglátó üzletének és turisztikai attrakciójának anonim, forgalmi statisztikai adata. A NTAK-ban összegyűjtött információk feldolgozása jelentősen megkönnyíti a piaci környezet vizsgálatát, egyszerűsíti a szektorban zajló trendek elemzését, így az érintettek a korábbinál jóval gyorsabban képesek reagálni az ágazatot érintő külső környezeti, gazdasági vagy társadalmi változásokra.
A NTAK adatok további anonim forrásokkal (mobilcella, bankkártya, online kassza, social media listening, Google-keresések elemzése) kiegészülve jelentős szerepet játszanak az ország, illetve a turisztikai térségek népszerűsítését célzó hazai és nemzetközi marketingkampányok tervezésében, hatékonyságuk mérésében. A NTAK mindezeken túl jelentős szerepet játszik a turisztikai ágazat fehérítésében is, mert az MTÜ és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mellett a területileg illetékes önkormányzatok és a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) is hozzáfér a számára releváns adatokhoz. A NTAK működésének jogszabályi környezetét nemzetközi példák felhasználásával, a turisztikai szakma érdekvédelmi szervezeteinek bevonásával alakították ki, ügyelve arra, hogy az adatszolgáltatásra kötelezett szolgáltatók is hozzáférjenek az üzleti döntéseiket támogató adatokhoz.
Az MTÜ az ágazati igényeket figyelembe véve tavaly továbbfejlesztette a szálláshely-szolgáltatók számára létrehozott visszamutató felületét és megalkotta az NTAK Iránytűt. Az online felületen a szálláshelyek a bevételi és kapacitás adatok mellett lekérdezhetik az előfoglalási adatokat, a vendégforgalmi és a küldőpiaci információkat, sőt, az egyes szolgáltatók össze is vethetik eredményeiket más települések szálláshelyeinek átlagolt teljesítményével. Az aggregált adatok támpontot adnak az üzleti tervezéshez, így például a marketing és kommunikációs tevékenység optimalizálásához.
Az adatszolgáltatói kör szakaszos bővítésének javaslatát a környezeti, gazdasági, társadalmi változásokra reagálva, az iparági szereplőkkel egyeztetve fogalmazta meg az MTÜ. Ennek értelmében 2023. július 1-jétől az adatok szolgáltatására és továbbítására kizárólag azok a vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetői kötelesek, amelyek 2022. évi nettó árbevétele meghaladta a 100 millió forintot. A kötelezettségüknek saját vendéglátó vagy jegykezelő szoftvereiken keresztül tesznek eleget. Fontos megjegyezni, hogy ezen vállalkozások döntő többsége korábban is használt szoftvert az értékesítéshez, így számukra nem jelent többlet terhet a szoftveres adatküldés. A bővítés következő állomásaként 2024 januárjától az évi 12 millió forintot meghaladó nettó árbevétellel rendelkező vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók számára is kötelező lesz az NTAK adatszolgáltatás.
Az NTAK-ba beérkező adatokból láthatóvá válik az egyes vendéglátó üzletek teljesítménye, mint például az árbevétel, vagy az átlagos kosárérték. Arról is pontosabb kép rajzolódik ki, hogy a vendégek átlagosan mennyi időt töltenek el egy vendéglátó üzlettípusban, milyen termékeket fogyasztanak, vagy milyen eseményeken és hányan vesznek részt. Továbbá az adatok hozzájárulnak az étel- vagy italfogyasztási trendek megismeréséhez, ezen keresztül pedig a nemzeti borfogyasztás ösztönzéséhez, valamint a vendéglátás-oktatás és a szakácsképzés fejlesztéséhez.
Az NTAK adatszolgáltatás egyik kiemelkedő eredménye hogy míg korábban nem lehetett pontos képet kapni a szálláshely szektor aktuális teljesítményéről, ma már pontosan tudható, hogy például az elmúlt hétvégén melyik országból érkezett hazánkba a legtöbb turista, hány százalékuk szállt meg 4 csillagos hotelben, mennyit költöttek a szálláshelyeken.
A regisztráció lépéseivel és az adatszolgáltatással kapcsolatban minden fontos információ elérhető az info.ntak.hu oldalon, és bármely szolgáltató fordulhat a 0-24 órás, telefonon (06 1 550 1855) és e-mailben (turisztika@1818.hu) is elérhető ügyfélszolgálathoz, vagy a Tourinform irodák munkatársaihoz, akik akár személyesen is rendelkezésükre állnak.(x)