Lendületben az egyik legnagyobb hazai építőanyaggyártó (x)

Lendületben az egyik legnagyobb hazai építőanyaggyártó (x)

32 évvel ezelőtt 30 milliós törzstőkével alapították a Lasselsberger Kft.-t, amely egy gyors névmódosítást követően Lasselsberger-Knauf néven hamar a hazai építőanyaggyártás egyik meghatározó szereplője lett. A vállalatcsoport régiós stratégiaváltásának megfelelően tavaly újabb névváltáson esett át a cég, amely Cemix néven folytatja tovább. Összefoglaltuk, honnan jött és merre megy a veszprémi székhelyű építőanyaggyártó.


Az indulás évei

A Lasselsberger Kft. 1990-ben kezdte meg a gyártást és az értékesítést Magyarországon. A felfutóban lévő veszprémi gyár nem sokkal később felkeltette az építőiparban komoly érdekeltségekkel rendelkező német Knauf család érdeklődését, amely 1991 nyarán részedést vásárolt benne, így innentől Lasselsberger-Knauf Kft. néven folytatta tevékenységét.

Az osztrák-német tulajdonosi kör magyar managementet bízott meg az irányítási feladatokkal, a vállalkozás pedig magyar munkavállalókat alkalmazott, deklaráltan magyar termékeket kezdett el gyártani és magyar brand építésébe fogott. Ez a felállás azóta is érvényes.

​Innováció és termékfejlesztés

A Lasselsberger-Knauf / Cemix az alapításától fogva intenzív kutatás-fejlesztési tevékenységet végez, ennek köszönhetően számos technológiai újítást vezetett be úttörőként Magyarországon, és számos iparági minősítést érdemelt ki versenytársait megelőzve. Erre példa, hogy az építőipari ágazatban szintén a Lasselsberger-Knauf / Cemix volt az első, amely ISO minőségbiztosítási rendszert vezetett be.

A cég Magyarországon egyedülálló, speciális műszerekkel felszerelt, az EU által akkreditált laboratóriummal rendelkezik. Nagyrészt az itt végzett nagyszabású kutatómunka eredménye, hogy a hazai gyártók között a Lasselsberger-Knauf / Cemix kínálja az egyik legszélesebb termékportfóliót vevőinek. A termékfejlesztés mellett a laboratóriumban megrendelésre végzett anyagvizsgálatok és egyéb építőipari szakértői vizsgálatok is zajlanak.

​Országok helyett régióban kell gondolkodni

A több mint 30 éves múltra visszatekintő építőanyaggyártó tulajdonosai hosszútávú stratégiai megfontolások alapján néhány évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy a Lasselsberger-Knauf Kft. 2020. november közepétől Cemix Hungary Kft. néven folytatja működését. Ezzel egyidőben a cég román és horvát leányvállalatainak nevét is megváltoztatták (Cemix Croatia d.o.o. és Cemix Romania S.R.L.).

A régiót is érintő döntés értelmében ez a márkanév immár Közép-Európa 8 országában van jelen, amivel a Knauf és a Lasselsberger család tulajdonában lévő vállalatcsoport tagjainak lehetősége nyílik a határok nélküli együttműködésre, fejlesztéseik összehangolására és erőforrásaik megosztására. A névváltás nagyban erősíti a piaci pozíciókat, elősegíti a gyorsabb fejlődést és a szolgáltatási színvonal emelkedését.

​Mit hoz a jövő?

A cégnév- és márkanév váltás új lendületet adhat a Cemix-csoport közös fejlesztési tevékenységének. Ennek egyik kiemelt területe a logisztika, amelynek esetében a Cemix Hungary Kft. eddig vezető szerepet töltött be a vállalatcsoporton belül. A veszprémi székhelyű cég a tervek szerint 2021-ben vezeti be a területet érintő legújabb fejlesztését, egy úgynevezett ütemezett kiszolgáló rendszert, amely a papírmentes és hatékonyabb működés mellett magasabb kiszolgálási színvonalat nyújt a partnerek részére. A projektnél kezdetektől fogva szempont volt, hogy a cégcsoport többi tagja is át tudja majd venni az új megoldást.

A cég emellett a jövőben még nagyobb hangsúlyt kíván fektetni azokra az ingyenes online szolgáltatásoknak a fejlesztésére, amelyekkel az építkezés vagy felújítás előtt állóknak nyújt szakmai segítséget. Ennek egyik formája az a laikusok számára is érthető videókat és cikkeket tartalmazó Tudástár, amelyeket bárki elérhet a Cemix online felületein.

Ezek közül kiemelkedik egy egyedülálló honlap (https://epitomegoldasok.cemix.hu/), amely egészen szokatlan perspektívába helyezi a cég termékeit és szolgáltatásait. A látogatókat a nyitóoldalon ugyanis egy virtuális épület fogadja, amelyet keresztül-kasul bebarangolhatnak, miközben olyan hasznos információkhoz és tanácsokhoz juthatnak, amelyek nélkülözhetetlenek egy építkezés vagy felújítás alapos megtervezéséhez.

A portálon a termék- és technológiai ismertetők, videók és szakmai cikkek mellett néhány hasznos online kütyü is helyet kapott. A Cemix az elmúlt évek során nagy energiákat fektetett olyan speciális kalkulátorok>> fejlesztésébe, amelyek komoly segítséget jelentenek a tervezéshez. Ezek az eszközök különböző munkálatokhoz nyújtanak szakmai támogatást a mezei felhasználók számára. Például egy hidegburkoláshoz vagy homlokzat-felújításhoz, amelyek rendkívül összetett munkának számítanak, komoly előkészületeket és szakértelmet igényelnek. Ezek az online kalkulátorok kézen fogva vezetik át a felhasználót a tervezési fázis lehetséges buktatóin. Az alkalmazások működésének alapja, hogy pontosan azokat a kérdéseket teszik fel, amelyeket egy lelkiismeretes kivitelezőnek fel kell tennie a munka elvállalásakor. A végeredmény egy ábra a javasolt technológiákról, megoldásokról vagy épp az optimális rétegrendről, valamint egy tételes anyaglista.

Ne hagyd ki!