Új őrület ütötte fel a fejét a tengerentúlon. A kiváltó oka egy méregdrága szék, rengeteg férfi akar magának egyet otthonra. De mire fel ez a felhajtás?
Gigantikus 3D-nyomtatóval is készítenek házakat és hajókat az Egyesült Államokban. A készüléknek egy hónap alatt sikerült csatahajót nyomtatnia a Védelmi Minisztériumnak. Pedig a hagyományos…
Sulyok Tamás az a köztársasági elnök, aki stabil, kiszámítható, ismert, és a nyugalmát át tudja adni mindannyiunknak - jelentette ki a miniszterelnök a köztévének adott interjújában vasárnap…
Amerikai fogyasztóvédelmi szervezet rangsorolta elsősorban 2023-as adatok alapján az autómárkákat a megbízhatóságuk alapján. A felsorolásukból kiderült, az Egyesült Államokban japán márkák viszik a…
A TSMC tajvani félvezetőgyártó részvényei 2 százalékot erősödtek, miután bejelentette, hogy 100 milliárd dollárt csoportosít át új gyárak építésére és a meglévők bővítésére. A globális chiphiány…
A Mastercard európai elnöke, Javier Perez 24 év után hagyta ott a céget. Ez egy hónapja történt, de a szakember egyetlen percet sem hagyott kárba veszni.
Nagy-Britannia pénzügyi felügyelete, a Financial Conduct Authority (FCA) kitiltotta a világ egyik legnagyobb kriptovaluta kereskedelmi platformját, a Binance-t. A cég közlése szerint az FCA döntése…
Az Airbnb részletfizetés lehetőséget vezet be a kanadai és egyesült államokbeli ügyfelei számára. A szállásközvetítő a Klarna BNPL (“Buy Now, Pay Later”) fizetési megoldásokat nyújtó fintech céggel…
Egyre többen próbálnak európai állampolgárságot és útlevelet szerezni az Egyesült Államokban. Az öreg kontinens okmányaival jelentősen bővülhetnek ugyanis üzleti és utazási lehetőségeik. Meghökkentő…
A német Lufthansa légitársaság ügyvezető testületének egyik tagja bejelentette, hogy a vállalat új járatokkal bővíti kínálatát, illetve a repülőkön felszolgált ételekben is minőségi javulás várható.