szombat, 2026. június 13.

infláció

Image
Makrogazdaság
A kormány 2023-ban azt vállalta, hogy év végéig egy számjegyűre csökkenti az inflációt. Ezt a vállalását két hónappal korábban, már októberben teljesítette. A KS friss adatai szerint decemberben az…
Image
Makrogazdaság
2023. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, novemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,3%-kal csökkentek. 2023-ban az előző évhez képest átlagosan…
Image
Piacok
Január 8-tól módosultak a budapesti fürdők jegyárai, bár van, ahol nem nyúltak hozzá a díjakhoz. Vannak olyan fürdők, ahol 10 százalék feletti, míg a többi helyen átlagosan 5 százalék körüli az…
Image
Tudás
Az informatikusképzéseket tartó Green Fox Academy a háborúval, a magas inflációval, gazdasági nehézségekkel indokolta a döntést. A folyamatban lévő képzéseket még lezárja, de újakat már nem indít.
Image
Makrogazdaság
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 8 százalék alá, 7,9 százalékra csökkent a pénzromlás éves mértéke. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ezt győzelemként…
Image
Munka
A főállásban dolgozók legkisebb kötelező fizetése 10 és fél százalékot veszített értékéből tavaly január és idén július között Magyarországon – az Európai Bizottság friss jelentése szerint. Ezzel…
Image
Munka
2023 szeptemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és a nettó átlagkeresete egyaránt 14,1 százalékkal, míg a reálkereset – 2022 augusztusa óta először – 1,7 százalékkal nőtt az egy…

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök