A világ legnagyobb konténerszállító hajótársasága megelégelte a globális ellátási lánc krízisét, és úgy döntött, hogy saját kezébe veszi az irányítást. A megoldást a légi szállítmányozásban látja.
Egy olasz lapnak adott interjút Váradi József. A beszélgetésben a Wizz Air elnök-vezérigazgatója a légiközlekedés helyzetének értékelése mellett kitért cége rivalizálására a Ryanairrel. A hvg.hu…
Nem hivatalos értesülések szerint az Amazon tucatnyi repülőgéppel bővíti az amúgy is figyelemreméltó flottáját, hogy kiküszöbölje a hajózási iparág fennakadásait. Ez jó hír a legiközlekedési szektor…
A Boeing még mindig nem zárhatja le a 2018-as és 2019-es tragikus repülőgép-szerencsétlenségeket. Most a cég részvényesei követelhetnek kártérítést a vállalat igazgatótanácsától.
Nemrég írtuk róla, hogy a Wizz Air 2030-ig 4600 pilótát tervez felvenni. Most egy újabb aktuális hírrel jelentkezett a diszkont légitársaság, ráadásul sokkal beláthatóbb időtávban kezd toborzásba. Év…
A HungaroControl által fejlesztett, a drónpilóták számára kötelezően használandó mydronespace applikáció új funkciókkal bővült és már elérhető az összes böngészőből is – olvasható a HungaroControl…
Repülési tapasztalattal nem rendelkezőket is vár pilótának a WizzAir légitársaság. A kereskedelmi pilótaengedély megszerzése nem könnyű, ám azok, akik sikerrel elvégzik a programot, milliós…
A koronavírus-járványban jelentősen csorbultak a légi utasok jogai, miután a légitársaságok és az utazásszervezők úgy kaptak több milliárd euró állami támogatást, hogy nem írták elő számukra az…
Az Airbus szerint még legalább két év kell ahhoz, hogy visszaálljon a legiközlekedés a járvány előtti szintekre. Ettől függetlenül a cég már bizakodó– írja a Reuters.