A friss negyedéves adat szerint a magyar GDP 17,9%-kal magasabb, mint egy évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-válság első sokkja óriási leállásokat eredményezett a hazai gazdaságban.
A tilalom augusztus elsején lép életbe, a több mint 25 ezer tonnás hajókra érvényes, amelyek nem hajózhatnak be a Szent Márk térhez vezető csatornába. Az olasz kormány már áprilisban, egy 2019-es…
A turizmus visszaesése a járványban négyezer milliárd dolláros kiesést jelent a globális gazdaság számára 2020-ban és 2021-ben – derült ki egy ENSZ jelentésből. A legnagyobb veszélyben a fejlődő…
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Magyar Turisztikai Ügynökség videójában foglalta össze a jelenleg érvényes szabályokat a turizmusban és a vendéglátásban.
Az idei év utolsó napjáig érvényben marad az a rendelet, amely lehetővé teszi a SZÉP-kártya tulajdonosoknak, hogy megkötés nélkül költhessenek a kártyájukról.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara álláspontja szerint a védettséggel rendelkező lakosság indíthatja újra a gazdaságot, ezért a szervezet szigorú ellenőrzés mellett a következő lépésként a…
Közleménye szerint átláthatóságot, elérhetőséget és a most elfogadott szabályok betartását szabja feltételként a terézvárosi önkormányzat a jövőben a rövid távú szálláskiadáshoz.
Az online konzultáció válaszadóinak 88 százaléka szerint a korlátozásokat fokozatosan, lépésről lépésre kell feloldani, és csak 12 százalék mondta azt, hogy egy lépésben, a járvány végén - közölte…