Bár manapság az ólomszennyezést főleg ipari tevékenység okozza, egy új tanulmány szerint környezetünk méreganyagai és az emberi evolúció több mint kétmillió éve szorosan összefonódnak. Eszerint ólomérzékenységünk a múlt öröksége. Ugyanis ez a mérgező fém hatással lehetett a hominidák (ősi emberszabásúak) agyának és viselkedésének evolúciójára, sőt beszédjük fejlődésére is.
Az ausztrál kutatás – amit a Southern Cross University tudósai vezettek – megállapította azt is, hogy az ólomnak való kitettség többet ártott a Neander-völgyiek agyának mint a modern emberének. Ezt megfelelő genetikájú agymodellek (organoidok, miniagyak) révén mutatták ki.
Félszáz hominida- és emberszabású majomfaj fosszilis fogazatát elemezve a kutatócsoport egyértelmű kémiai nyomokat talált. Ezek pedig a közel kétmillió éve történt időszakos ólom-expozícióra utalnak. (A vizsgált fajok: Australopithecus africanus, Paranthropus robustus, előember, Neander-völgyi és Homo sapiens. Lelőhelyük: Európa, Ázsia, Afrika és Óceánia.)
Kulcsfontosságú a beszéd kifejlődéséhez egy bizonyos fehérje, a „Forkhead box protein P2” (FOXP2). Ennek módosult aktivitása arra utal, hogy kapcsolat lehetett az ólomnak való ősi kitettség és a modern ember nyelvi képességeinek kifinomulása között.
„Ez a kitettség nemcsak az ipari forradalom következménye, hanem ősi evolúciós környezetünk része is” – mondta Renaud Joannes-Boyau professzor, a Southern Cross Egyetem archeológiai vezetője. „Így őseink agya egy erős mérgező fém hatása alatt fejlődött, ami évezredekig alakíthatta társadalmi viselkedésüket és kognitív képességeiket.”
Egy kulcsfontosságú beszédfejlődési gén, a NOVA1 modern emberi változata eltér a Neander-völgyi és más kihalt hominidákban található verziótól, de eddig nem tudták, miért. „Eredményeink arra utalnak, hogy a mi NOVA1 variánsunk megvédett az ólom káros idegrendszeri hatásaitól” – mondja prof. Alysson Muotri őssejtkutató. Mindezt alapos fehérje- és génelemzésekkel mutatták ki az ausztrál tudósok.
