A vád szerint a férfi és ismerőse még 2023. január 4-én délután egy kelet-nógrádi kistelepülés boltjában bort, sört és röviditalt vásároltak, amit a bolt előtt közösen fogyasztani kezdtek. Az esti órákban a vádlott lakóházához indultak, ahol a sértett albérlőként lakott. Útközben a férfi kérdőre vonta ismerősét, hogy hová lett az a két liter bor, amit vásároltak, mire az ivócimborája azt felelte, hogy megitta.

Otthonukban a részeg férfi kötekedni kezdett albérlőjével a lakbér miatt, majd mindketten lefeküdtek aludni. Kis idő elteltével a házigazda felkelt és az alvó sértettet egy asztallábbal fejen ütötte és többször fejbe rúgta. A sértett férfi 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, de fennált a lehetősége a súlyosabb, életveszélyes sérülés kialakulásának is. A támadó ittas volt, de ez nem mentség, sőt, az ittas elkövetés súlyosító körülménynek számít, írja közleményében az ügyészség.

1

A Nógrád Vármegyei Főügyészség az albérlőjét bántalmazó férfivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt emelt vádat. Arra az esetre, ha a büntetlen előéletű férfi az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését a vád szerint beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség vele szemben 2 év, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint a majd két és félmillió forintot elérő bűnügyi költség viselésére tett indítványt.

2