A Neue Klasse legfontosabb újdonsága az új platform és a 800 voltos technológia, amely ezúttal nem egy nagy SUV-ba került, így még messzebb jut egy töltéssel.

Az előzetes WLTP adatok szerint az i3 akár 900 kilométeres hatótávot is elérhet, miközben 400 kW töltési csúcsteljesítményének köszönhetően 10 perc alatt ennek majdnem a felét, 400 kilométert vissza is tud tölteni.
 

1

Az első változat, amit a cég gyártásba küld a müncheni központi üzemben az i3 50 xDrive nevet viseli, amely azt jelenti, hogy egy kétmotoros, 345 kW (469 lóerő) csúcsteljesítményű autóról beszélünk. A maximális nyomaték 645 Nm.

Belül az iX3-nál már megismert képernyők, kormány és kezelőfelület köszön vissza, a márkához képest sokkal kevesebb fizikai kapcsolóval, gombbal - mutatja be az autót a Villanyautósok.hu szakportál.

A gyártás idén augusztusban indul.

Ez is érdekelhet!
2

Közben Debrecenben gőzerővel gyártják a testvérmodellt, az iX3-at. Az elektromos crossover iránt akkora az érdeklődés, hogy a gyártó állítólag már 2026 végéig gyakorlatilag minden darabot eladott.  Az új BMW iX3 az elmúlt ősszel tartott hivatalos bemutatója óta az európai piacon a BMW újautó-megrendeléseinek nagyjából egyharmadát adja. Annak érdekében, hogy a BMW iX3-ra várakozók ne csússzanak át 2027-ről még későbbre, a BMW második műszak bevezetését tervezi Debrecenben.

A debreceni üzem teljes felfutás után évi mintegy 150 ezer autó előállítására lesz képes, ugyanakkor a termelés jelenleg még az indulási szakaszban jár. Amennyiben azonban a Neue Klasse iX3 sikere hosszabb távon is kitart, a BMW-nek a tervezettnél gyorsabb ütemben kell növelnie a kapacitásokat, hogy lépést tudjon tartani az európai kereslettel, és elkerülje a több mint egyéves várólisták kialakulását.