Fordulat következett be a budapesti albérletpiacon augusztusban: a keresleti bérleti díjak 8 százalékkal estek vissza júliushoz képest, és ezzel kétéves mélypontra süllyedtek – mutat rá legfrissebb elemzésében a Rentingo bérbeadó platform. A 212 ezer forintos átlagos keresleti árnál kevesebbet utoljára 2023 augusztusában fizettek volna a bérlők egy fővárosi bérlakásért.

A bérbeadók viszont egyelőre nem engednek: a kínálati bérleti díjak továbbra is a nyár folyamán elért szinteken tetőznek, az elvárt összegeken csak lassan és nehezen hajlandóak engedni. Átlagosan 254 ezer forintért hirdették kiadó lakásukat. A piac így erőteljesen kettészakadt, az árolló pedig olyan szélesre nyílt, amire 2022 szeptemberében volt utoljára példa.

Az ok egyértelműen az Otthon Start. A kedvezményes, 3 százalékos kamatozású hitel lehetőséget jelent azoknak a bérlőknek, akik rendelkeznek megfelelő megtakarítással a szükséges önerőhöz, illetve stabil, magasabb jövedelemmel a hitelképességhez. Mivel szeretnék kihasználni a kedvezményes hitelt, inkább kivárnak, így első körben épp az a réteg esett ki a keresleti oldalról, akik az átlagosnál magasabb bérleti díjat is hajlandóak voltak megfizetni. Hiányuk a piacról ezért az átlagos keresleti szint drasztikus visszaesését eredményezte.