A kutatás megerősítette, hogy a SZÉP-kártya továbbra is a cafeteria-rendszer leggyakrabban választott eleme, a munkavállalók 67%-a részesül ilyen juttatásban. A kártyakibocsátó kiválasztásakor a dolgozóknak továbbra is az elfogadóhelyek száma a legfontosabb szempont, vagyis, hogy minél több helyen tudják felhasználni a juttatást. A kártyatechnológia önmagában keveseket befolyásol, azonban a digitalizált bankkártyával fizetők körében már átlag feletti, fontos tényező lett.
Az OTP Bank kutatása azt is vizsgálta, milyen, a csomagjukban nem szereplő cafeteria elemeknek örülnének a munkavállalók. Az eredmények alapján a lakhatási támogatás iránti igény látványosan erősödött. A válaszadók 30%-a örömmel fogadna ilyen juttatást. Ez jelentős növekedés az előző évhez képest: tavaly még csak 10% említette ezt a lehetőséget.
Hasonlóan nagy érdeklődés mutatkozik az egészséghez kapcsolódó juttatások – például egészségpénztári hozzájárulás, magánegészségügyi szolgáltatások vagy egészségbiztosítás –, valamint a nyugdíj-előtakarékossági megoldások, például az önkéntes nyugdíjpénztár iránt is. Az OTP Nyugdíjpénztár 2025-ös adatai szerint az átlagos munkáltatói hozzájárulás havi 24 ezer forintot jelentett munkavállalóként.
Az egészségügyi szűrésekhez és a tudatos egészségmegőrzéshez kapcsolódó juttatások iránti igény évről évre erősödik, és ma már a fiatalabb generációk körében is meghatározóvá vált. Különösen figyelemre méltó, hogy az OTP Egészségpénztár tagjainak több mint fele a 18-35 éves korosztályból kerül ki. Ez a tendencia hosszú távon is meghatározó lehet, hiszen a korán elkezdett megtakarítás erősíti a pénzügyi stabilitást és érdemben hozzájárul a későbbi életminőség javításához is.
A kutatás szerint a 30 év alatti munkavállalók 58%-a fontosnak tartja, hogy munkáltatója ilyen lehetőségeket is biztosítson a cafeteria-rendszeren keresztül.
A válaszadók körében emellett igény mutatkozik hipermarketekben felhasználható utalványokra is. Így nem meglepő, hogy a munkavállalók körében kedvező fogadtatásra talált az a döntés, hogy 2025. december 1. és 2026. április 30. között ismét lehetőség nyílik a SZÉP-kártya élelmiszerbolti felhasználására.
A kutatás egy további, hosszabb távú trendet is azonosított: a munkavállalók 35%-a szerint a jövőben egyre nagyobb jelentősége lehet az olyan környezetbarát juttatásoknak, mint például a közösségi közlekedés támogatása vagy a zöld mobilitási megoldások.


