Azok fizetnek, akik nem használják

Akkor tehát javítani kellene az egészségügyi állapotunkon ahhoz, hogy javuljon az ellátás színvonala. De miként lehet ezt elérni?

Ma Magyarországon az, hogy ki meddig él, az iskolázottságon és azon múlik, mekkora méretű településen lakik. Egy diplomás, budapesti nő ugyanaddig él, mint hasonló adottságú bécsi kortársa. Ám egy 8 általánost végzett vidéki férfi 15 évvel előbb hal meg, mint osztrák megfelelője.

De van egy másik összefüggés is, amire felhívnám a figyelmet. A hozzánk hasonlóan magas életszínvonalú, fejlett országokban az egészségügy a gyerekekre és az idősekre fókuszál. Ez teljesen normális, hiszen a munkaképes korú emberek alapvetően egészségesek. A legtöbb egészségügyi ellátást a gyermekek és főleg az idősek veszik igénybe, akik viszont még és már nem vesznek részt a közteherviselésben.

A társadalombiztosítás terheit azok a társadalmi rétegek viselik, akik nem is veszik igénybe a szolgáltatásait.

A rendszert igazságtalannak érzik, abban érdekeltek, hogy eltitkolják a jövedelmüket. Az egészségügyi vagy a nyugellátás színvonalát emiatt úgy is lehetne emelni, hogy az ilyen célú befizetéseket függetlenítjük a munkaviszonytól. Különféle ösztönzőkkel az állam rá tudná venni polgárait, hogy idős korukra és egészségügyi kiadásaikra saját maguk tegyenek félre. Erre Európában több helyütt van példa.

Ha az egészségügy a gyerekekre és a nyugdíjasokra koncentrál, akkor nem túl kedvező az, hogy a fejlett társadalmak elöregedőben vannak, hiszen ez folyamatosan növeli az egészségügy forrásigényét. Tehát meg kéne állítani az elöregedést és növelni a megszülető gyermekek számát?

Az, hogy egy fejlett országban egyre tovább élnek az emberek, normális és kívánatos dolog. Az már nagyobb gond, hogy ezekben az országokban nem születik elegendő gyermek. Hogy miért, annak több oka is van. Egyrészt az emancipáció miatt a nők is tanulnak, dolgoznak, ezért aztán későn szülnek. Másrészt a fejlett társadalmakban a nők a különböző fogamzásgátlási módszereknek köszönhetően maguk kontrollálhatják a termékenységüket, azaz ők döntik el, hogy mikor és hány gyermeket vállalnak. Ezen felül van egy harmadik, cseppet sem lebecsülendő szempont, ez pedig a születendő gyermekek „határhozama”. Az első gyerek megszületéséért a párok szinte mindenre hajlandóak. A második is még komoly örömforrás, ám a harmadik esetében már kisebb az örömfaktor, miközben a gyermekneveléssel kapcsolatos áldozatok és költségek növekednek. Arról nem is beszélve, hogy elválni három gyerekkel rendkívül nehéz és komoly kihívást jelent. Mindezek miatt nem csak nálunk, de az egész fejlett világban nehéz növelni a születendő gyerekek számát és ezzel fékezni a társadalom elöregedését.

​NÉVJEGY

Fotó: TSU

Dr. Mihályi Péter

Közgazdász, az MTA doktora, a Budapesti Corvinus egyetem tanára, a Közép-Európai Egyetem vendégprofesszora. Kutatásai szorosan kapcsolódnak a rendszerváltás gazdaságpolitikai feladataihoz (privatizáció, nyugdíjreform, egészségügyi reform, euró bevezetése). Mihályi 1997/98-ban a Pénzügyminisztérium társadalmi közkiadásokért felelős helyettes-államtitkára volt, előtte a privatizáció területén különböző állami beosztásokban játszott jelentős szerepet. 1983 és 1993 között az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága főmunkatársaként dolgozott Genfben.