Az elsőfokú ítélet szerint a vádlottak 2023 nyarán befogadták házukba a 34 éves, kiszolgáltatott helyzetű sértettet, akinek a házimunkában való segítségéért szállást és ellátást ígértek. Ehelyett azonban a nőt bezárva tartották, munkára kényszerítették, ételt alig adtak neki, valamint napi rendszerességgel kézzel, továbbá nyújtófával és sokkolóval is bántalmazták.
 

A megpróbáltatások és a folyamatos éheztetés következtében a nő teljesen legyengült, lefogyott. Végül olyan rossz állapotba került, hogy 2024. április 28-án, reggel már nem kelt fel, nem kommunikált. A házaspár – félve a következményektől – nem akart orvosi segítséget kérni, ezért gyermekük és annak párja segítségével a sértettet az autóba ültették, majd elindultak Budapest felé. Útközben észrevették, hogy áldozatuk meghalt, így az autópályáról lehajtva egy társasház parkolójában személyi igazolványával és bankkártyájával együtt kitették a holttestet, majd hazaindultak. A nő holttestét később arra járó gyerekek találtak meg, írja közleményében a vádhatóság.

A Nyíregyházi Törvényszék halált okozó testi sértés bűntette, valamint emberkereskedelem és kényszermunka bűntettében találta bűnösnek a házaspárt, akiket 14, illetve 10 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt.
 

1

Az ítélet ellen az ügyészség a minősítés megváltoztatása és a büntetés súlyosítása, az elkövetők és védőik elsődlegesen felmentés, másodlagosan pedig eltérő jogi minősítés és a büntetés enyhítése érdekében fellebbeztek. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a büntetett előéletű vádlottak hónapokon keresztül olyan intenzíven és embertelen módon bántalmazták és éheztették a sértettet, hogy tisztában kellett lenniük azzal, hogy ez a nő halálához vezet. A különös kegyetlenség megállapításához kétség sem fér, ezért a fellebbviteli főügyészség indítványozta a férfi vádlottal szemben életfogytig tartó szabadságvesztés, míg feleségével szemben lényegesen súlyosabb büntetés kiszabását.

2