A pénzügyi portál két azonos méretű, 60 négyzetméteres lakást hasonlított össze. 2021 második felében a budapesti lakás vételára közel 48,7 millió forint, az érdié mintegy 40,5 millió forint volt. A különbség a felújítással, illetékkel, ügyvédi munkadíjjal és földhivatali költségekkel együtt még látványosabbá vált: Budapesten 55,7 millió, Érden 46,4 millió forintos teljes kezdeti ráfordítással számoltak. Ugyanakkora megtakarításból az érdi vásárló kisebb hitellel indulhatott, vagy maradhatott tartaléka a váratlan kiadásokra.
 

Érd a lakás felértékelődése miatt nyert

Budapesten a havi bérleti díj 2021 második felében 3,1 ezer, 2026 első felében 5,2 ezer forint volt négyzetméterenként. Érden ugyanez 2,5 ezerről 3,9 ezer forintra nőtt. Az azonos méretű lakás tehát továbbra is olcsóbban bérelhető Érden, és a négyzetméterárak növekedése is lassabb volt, mint Budapesten. A magasabb budapesti négyzetméterenkénti lakbér miatt a fővárosi lakás több bérleti bevételt termelt. A javítási költség, a biztosítás és az adó levonása után az átlagos éves nettó bérleti hozam Budapesten 3,8, Érden 3,6 százalék lett.

Budapesten az átlagos négyzetméterár öt év alatt 811 ezer forintról 1,23 millió forintra emelkedett. Érden 676 ezerről 1,14 millió forintra nőtt. Ez a fővárosban 51,3, Érden 69 százalékos drágulást jelentett.

A bérleti és az értéknövekedési eredményt együtt vizsgálva a budapesti lakás öt év alatt 29,4 millió, az érdi 31 millió forintos teljes nettó nyereséget termelhetett. Az abszolút különbség nem tűnik óriásinak, de a kiindulópontot is figyelembe kell venni: Érden ezt a nagyobb nyereséget több mint 9 millió forinttal kisebb befektetésből lehetett elérni.

Azért óvatosan: Az adatokból egyértelműen látszik, hogy 2021-ben jó döntés lehetett Budapest helyett Érdet választani. A következő öt évre azonban nem célszerű változatlanul kivetíteni a 10,8 százalékos évesített hozamot. A teljes cikk itt olvasható.

1
Ennyibe kerül most albérletet kivenni Budapesten

A budapesti albérleti díjakról Balogh László, az Ingatlan.com szenior elemzője a közelmúltban elmondtaegy szoba havi medián bérleti díja 110 ezer forint volt július közepén, ugyanannyi, mint tavaly. A legfeljebb 40 négyzetméteres lakások középértéke szintén változatlanul 200 ezer forint maradt. A legdrágább szobákat a II. kerületben kínálták, havi 150 ezer forintért, a IV. kerületben viszont 80 ezer forintos mediánnal lehetett számolni.

A garzonoknál az V. kerület vezetett 230 ezer forinttal, míg a XIX. kerületben alig több mint 147 ezer forint volt a középérték. A teljes budapesti albérletpiacon a társasházi lakások medián díja egy év alatt 270 ezerről 260 ezer forintra csökkent. Emiatt több diáknak jobban megérheti közösen kibérelni egy nagyobb lakást, mint külön garzont választani.

2