A márciusi kiugró adatban részben még megjelenhetnek a januári extrém időjárás miatt elmaradt beszerzések és szállítások is. Ugyanakkor az első negyedév egésze is stabil növekedést mutat: a regisztrált 35 891 import személyautó 7 százalékkal haladja meg az előző negyedév 33 562-es forgalmát, az előző év első három hónapjához képest (30 630 darab) pedig 17 százalékos a növekedés. A statisztikák negyedévről negyedévre folyamatosan bővülő piacról tanúskodnak.

"A trend folytatódását vetíti előre, hogy az iráni konfliktus okozta kisebb megingások ellenére az euróhoz mért forintárfolyam továbbra is jóval kedvezőbb vásárlási lehetőségeket kínál a külföldi piacokon, mint egy-két évvel korábban"  – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.

Ha nem következik be törés a jelenlegi piaci folyamatokban, a JóAutók.hu várakozása szerint éves szinten a tavalyi 128 ezer helyett idén már 140 ezer feletti használt személyautó érkezhet az országba.

A behozott használt autók között az első negyedévben a legnépszerűbb márka továbbra is a Volkswagen volt (12,7%). Fontos változás történt azonban a második helyen: hosszú felzárkózást követően a Ford (8,7%) megelőzte az Opelt (8,5%). Az Audi 6,3 százalékkal a negyedik, az ötödik helyen a Toyota (5,9%), míg a hatodikon a Hyundai (5,3%) áll.

1

A használtautó-import 35 891-es mennyisége 2026 első negyedévében 17,1 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában regisztrált értéket. Az újautó-eladások száma ezzel szinte megegyező volt: a 36 455-ös mennyiség 10,8 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbi 32 904-es darabszámot.

2