A telefon a 16e-hez képest kívülről nem változott. Maradt a 6,1 hüvelykes kijelző, ugyanakkor ezt a telefont már strapabíróbb Ceramic Shield 2 védelemmel látták el. 

Belül frissült. Fontos újdonság, hogy az iPhone 17e megkapta a továbbfejlesztett A19 processzort. Az iPhone 17e támogatja az Apple 2020 óta alkalmazott MagSafe-technológiáját, azaz mágneses töltőket és kiegészítőket is lehet rögzíteni a hátuljára. Szintén fontos változás, hogy immáron nincs 128 GB-os modell, a legolcsóbb példány is 256 GB-os háttértárral rendelkezik.

Apple
Fotó: Apple
1

A kameraszám maradt egy, és a felbontás sem mozdult el a 48 megapixelről. Az iPhone 17e előrendelése március 4-én, 15 óra 15 perckor indul, a kiszállítások pedig március 11-én kezdődnek. A 256 GB-os változatért 300 ezer, az 512 GB-osért pedig 400 ezer forintot kér az Apple. Utóbbi összegért már a 256 GB-os, sokkal többre képes iPhone 17 is megvásárolható - jegyzi meg a HVG.

Az új készülék megjelenése egyben azt is jelenti, hogy iPhone 16e nem lesz megvásárolható az Apple-től.

Ez is érdekelhet!
2
Leskelődésgátló funkcióval rukkolt elő a Samsung

Eközben a versenytárs Samsung a Galaxy S26 sorozattal jött elő. A Galaxy S26 Ultra egyik legnagyobb újdonságát egy új, betekintésgátló kijelző jelenti, mely egyfajta beépített adatbiztonsági megoldás. Nem egy speciális, fóliaszerű rétegről van szó, a hardver és a szoftver együtt dolgozik az adatvédelemért, így a különleges kijelző el tudja takarni a tartalmakat az illetéktelen szemek elől egy kávézóban vagy más közösségi terekben. Ezt a képpontok fénykibocsátásának szabályozásával éri el a telefon, így a kijelző tiszta és fényes maradhat a felhasználónak mindennapi használat során, miközben korlátozza azt, amit mások láthatnak.