A legnagyobb bevételű film, amelyben szerepelt, a 2012-es Feláldozhatók 2 volt, globálisan mintegy 315 millió dolláros jegybevétellel. Ebben azonban Norris mellékszereplőként jelent meg. A valódi üzleti áttörést nem a mozi, hanem a televízió hozta meg számára. A Walker, Texas Ranger 1993 és 2001 között futott, több mint 200 epizóddal. Norris nemcsak főszereplője, hanem producere is volt a sorozatnak, ami stabil bevételi forrást jelentett számára, különösen az ismétlések és a nemzetközi terjesztés révén.

A színész emellett tudatosan építette saját márkáját. A Total Gym fitneszprogram reklámarca és üzleti partnere volt, könyveket írt, valamint licencmegállapodásokon keresztül is bevételhez jutott.

1

A rendelkezésre álló becslések szerint Norris vagyona 70–80 millió dollár körül alakulhatott. Ez nem éri el a legnagyobb akciósztárok szintjét, ugyanakkor jól mutatja egy következetesen épített, több pillérre épített karrier értékét. Chuck Norris 86 éves volt. Halálának pontos oka egyelőre nem ismert, annyit lehet tudni, hogy Hawaiin kórházba került.