Stagnálnak az újautó-eladások Magyarországon, szeptemberben valamivel több, mint 9 ezer új autó talált gazdája. Márkák szerint Skoda, Suzuki, Toyota a sorrend. Ha az év első 9 hónapját nézzük, akkor…
Megérkezett az első nem hivatalos videó a debreceni BMW-gyár első modelljéről: az elektromos SUV-ot a legendás Nürburgring közelében vették videóra, álcázva közlekedett. Még mindig toboroznak…
Magyarországon elsőként a BKV teszteli a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező, városi csuklós autóbuszát. A futurisztikus megjelenésű járművel október 8. és 16. között…
Egy új Tesla értékének körülbelül felét veszti el az első 5 évben, de a luxusautók között ennél nagyobb bukásra is van nem egy példa. A hibridek között a Toyoták továbbra is értékálló választásnak…
Szigorúbb károsanyag-kibocsátási határértékeket vezet be a kormány: a rákkeltő, a génkárosító, a magzatkárosító anyagokat és bizonyos nehézfémeket, a nikkelt, a kobaltot és a mangánt érinti a…
A W1 az eddigi legerősebb utcai McLaren, a 300 km/h-s sebességet 13 másodpercen belül éri el. Ára közel 1 milliárd forintnak megfelelő fontnál kezdődik, de már minden példány elkelt.
Egy év alatt infláció felett, 10 százalékkal, 7,9 millió forintra emelkedett a budapesti garázsok átlagára az ingatlan.com statisztikája szerint. Az átlag bérleti díj március óta havi 25 ezerről 28…
Októberben csaknem 10 ezer, egészen pontosan 9796 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti mennyiséghez képest 8,5 százalékos növekedést jelent.
12 millió 750 ezer forint. Ennyi az induló ára a benzines BMW 116-osnak, amely már kapható Magyarországon. A nyár elején érkezett dízeles változat még 1,6 millió forinttal drágább volt.
Boldognak lenni a puszta létezéstől. Ez a mindfulness lényege. Ahhoz pedig, hogy a létezésünkre tudjunk koncentrálni, harmóniában kell lennünk a lelkünkkel és a testünkkel is, ami a mai korban nem…
Prágában hivatalosan bemutatták a Skoda új villanyautóját az Elroq-ot. Ez a csehek második e-autója az Enyaq után. A SUV 33 000 eurós alapáron (13,2 millió forint) kerül a kereskedelmi forgalomba.
Előfordult-e meghibásodás az autójával az elmúlt huszonnégy hónapban; ha igen, mennyibe került a javítása, és mennyi ideig tartott? Ezt az alapvető kérdést tette fel olvasóinak a brit What Car? autós…
Egyre több magyar érdeklődik és vásárol Olaszországban ingatlant, különösen Trieszt és környéke népszerű. A Portfolio az olasz és a magyar lakáspiacot hasonlította össze.
Az elmúlt egy évben jelentős áresés volt tapasztalható a használt elektromos autók piacán Magyarországon. Ezzel párhuzamosan a Használtautó.hu adatai szerint az elektromos autók iránti érdeklődés…
Az idén 18. életévüket betöltött fiatalok pályázhatnak az EU által indított DiscoverEU programra. A magyar fiatalok között közel 800-an nyerhetnek 30 napos ingyenes vonatozást az unión és társult…
Szeptemberben is rekordot döntött, 419 426 járművet értékesített a BYD világszerte. Ilyen tempóval meglehet az éves 4 millió darabos eladás. Magyarországon harmadik hónapja vezeti az eladásokat a…
Az USA-ban, 2024 első félévében 16 százalékkal estek a Stellantis alá tartozó márkák eladásai, ami súlyos következményekkel járt. A kereskedőknél hegyekben állnak az akár két éve eladatlan autók, a…
Megérti a levelezés tartalmát, és annak megfelelően javasol komplett válaszokat Gmailen a Google új mesterséges intelligencián alapuló fejlesztése. Apró szépséghiba, hogy csak előfizetéses…
Költözésnél, nagyobb tárgyak mozgatásánál hasznos lehet egy furgon bérlése. Elindult Magyarországon is az 123 Transporter. Az osztrák autómegosztó szolgáltatással bárki kivehet egy ilyen autót…