Önvezető Kamazok szelik az orosz utakat

Négy darab önvezető Kamaz állt forgalomba a Szentpétervárt Moszkvával összekötő M-11-es autópályán június 14-én. A tatárföldi gyártó közlése szerint a 54901-es, újfülkés nyerges vontatóból és egy normál félpótkocsiból álló szerelvények körülbelül 650 kilométeres útvonalon szállítanak árut a hét minden napján, kijelölt logisztikai központok között.

A járművek fedélzetén jelenleg tesztsofőrök és gyári szakemberek is vannak, akik vizsgálják az önvezető kamionok működését. A tesztfutások az Unmanned Logistics Corridors (“Önvezető Logisztikai Korridorok”) projekt részei, amelyet az orosz Közlekedési Minisztérium is támogat.

A mostani pilot program tapasztalatainak felhasználása után 2030-ra vonnának be újabb útszakaszokat, ahol engedélyeznék az önvezető kamionok vagy teherautók használatát. Így a Kamaz szerint az évtized végére nagyjából 20 ezer kilométernyi úthálózat állhat a rendelkezésükre.

A Vezess.hu megjegyzi, a Kamaz jóideje foglalkozik önvezető teherautók fejlesztésével. Az autonóm irányítású járművek egyre meggyőzőbb teljesítményt nyújtanak. Az önvezérlő kamionok elterjedésétől azt várják, hogy javuljon a közlekedésbiztonság, valamint kevesebb üzemanyagot használjanak fel a fuvarozók.

Hamvaiból támad fel az orosz Moszkvics

Ha az orosz autómárkáknál és a Kamaznál járunk: az orosz ipari tárca és Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester jelentette be tavaly májusban, hogy megszerezték a Renault oroszországi érdekeltségeit. Elmondták, a Renault Rosszija fővárosi gyára Moszkvics márkanevű autókat fog gyártani az üzem technológiai partnere, a Kamaz segítségével.

A szovjet és orosz Moszkvics autógyár 1930-tól 2010-ig működött, amikor csődeljárásban felszámolták. A kapacitásai korábban, 1998-ban a Renault Rosszijához kerültek, onnantól a francia márka modelljeit gyártották bennük.

Az új Moszkvicsokat idén februárban kezdték szállítani a regionális kereskedőknek Oroszországban. A crossoverek benzines változata a „Moszkvics 3” nevet kapta. Az ára 1,97 millió rubeltől (mai árfolyamon nagyjából 8 millió forinttól) indul. Az elektromos változat neve „Moszkvics 3e”. Az ára 3,5 millió rubelnél (körülbelül 14,2 millió forintnál) kezdődik.

Rendkívül hasonlítanak a kínai JAC JS4 crossoverre, és több alkatrészük is a kelet-ázsiai országban készült. Legalább 50 ezer Moszkvicsot készülnek gyártani az idén, melyből 10 ezer lehet elektromos.