A vádirat szerint a férfi vadászként érvényes vadászjeggyel és fegyvertartási engedéllyel rendelkezett, illetőleg tagja volt egy dél-balatoni vadásztársaságnak is. Ennek ellenére a vádlott egy méhészetnek használt üzemi vadászterületen vadetető-helyet, úgynevezett „szórót” alakított ki azért, hogy a vadakat odacsalogassa. A helyszínen hagyott roncs autóból vadászlest alakított ki, ahová többször kiment azért, hogy lőfegyverével vadat ejtsen el. A vádlott két, egyenként kb. 50 kg-os vadmalacot lőtt ki, melyeket feldolgozott és elfogyasztott, írja közleményében a vádhatóság.
A vádlott emellett gépkocsivezetőként dolgozott egy tógazdaságban. 2023 decemberében azt kapta feladatul, hogy az egyik tóból lehalászott halakat szállítása át a teleltető tavakba. A férfi a szállításkor ellopott 9 darab, összesen 23,55 kilogramm tömegű és csaknem 180 ezerforint értékű süllőt, amiket zsákban az általa használt teherautó vezetőfülkéjébe rejtett, azonban a sértett cég munkatársai ellenőrizték, így a kár végül megtérült.
Az ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és foglalkozástól eltiltás kiszabására, illetőleg a vádlott pártfogó felügyeletének elrendelésére tett indítványt.
Olvasd el ezt is!


