Az amerikai tulajdonban lévő Dish nevű TV-sugárzással foglalkozó vállalat 2012-ben megígérte a Szövetségi Kommunikációs Bizottságnak (FCC), hogy a leköszönő EchoStar-7 nevű műholdját az üzemeltetéshez használt ívnél 300 kilométerrel magasabb pályán helyezi „örök nyugalomra”.
Az ígéret óta azonban több mint 10 év telt el, a Dishnek azonban nem sikerült teljesítenie a vállalását, mivel a műhold csupán 120 kilométernyit mozdult el – az FCC pedig kemény választ adott a mulasztásra – írja a Science Alert cikkére hivatkozva a Quibit.
A Bizottság ugyanis 150 ezer dolláros (55 millió forint) bírságot szabott ki a vállalatra gondatlan hulladékkezelés miatt – sokak szerint ez egy precedensértékű büntetés, amely komoly üzenetértékkel bír a többi vállalat számára is.
A szóban forgó űreszköz egyébként 2002 óta teljesít szolgálatot, de mivel alaposan eljárt felette az idő a tulajdonosának biztosítani kell a megfelelő „nyugdíjazását”. A Dish azonban pont műhold életkorára hivatkozva most azzal érvel, hogy az EchoStar-7-re még nem vonatkoznak a jelenlegi előírások, így nem is értenek egyet a büntetéssel.
Az, hogy a történetnek lesz-e folytatása, egyelőre még kérdéses, egy dolog viszont biztos: az elkövetkezendő időszakban a világ űrügynökségei egyre szigorúbban fogják venni az űrszemeteléssel kapcsolatos problémákat – erre pedig jó okuk van.


