A jellemzően nagy értékű ingatlanos jogügylethez teljes szellemi épségre, megfontolási és döntési készségre van szükség. Ha ez valamilyen okból nem áll fenn, a tulajdonjogszerzés törlése érdekében bíróság előtt per indítható. A perindításra szükség esetén az ügyészség is jogosult, különösen, ha az ingatlan tulajdonjogát vissza kell szerezni. Ilyen esetben a pert nem a büntetőjogi feladatokat ellátó ügyészek, hanem az ügyészség közérdekvédelmi szakemberei indítják meg.

Jelen esetben az ingatlan tulajdonosa egy 73 éves – azóta elhunyt – asszony volt, aki csaknem ötven éve lakott a gödi ingatlanban, és már régóta szellemi hanyatlásban szenvedett. Később, 2008-tól pszichiátriai kórházi kezelés alatt állt. Gyermekei nem voltak, férje meghalt.

Pontosan nem tisztázott körülmények között, 2020 szeptemberében az asszony és egy férfi között adásvételi szerződés jött létre, mely szerint a férfi 7millió forintért megvásárolta tőle az ingatlant. A felek a szerződésben megállapodtak, hogy a nő javára holtig tartó haszonélvezeti jogot alapítanak. Az asszony ezt megelőzően egy hónappal viszont már a saját születési dátumát sem tudta megmondani, nem emlékezett arra sem, hogy a férje évekkel azelőtt elhunyt, továbbá szívességi lakáshasználónak gondolta magát a saját ingatlanában. A férfi a megszerzett ingatlant tovább akarta adni, szerződést is kötött erre egy új vevővel, de azt később valamilyen okból mégis felbontották. Ekkor már folyamatban volt az ügyészség vizsgálata, írja közleményében a vádhatóság.

1

A Pest Vármegyei Főügyészség pert indított a Budapest Környéki Törvényszéken, melyben kérte, hogy a bíróság érvénytelenség címén rendelje el a férfi tulajdonjogának törlését az ingatlan-nyilvántartásból. A bíróság egyetértett az ügyészség álláspontjával, és ítéletével elrendelte a férfi tulajdonjogának törlését és az asszony tulajdonjogának visszajegyzését az ingatlanra. A bíróság ítélete – a Fővárosi Ítélőtábla döntése nyomán - jogerős.

2