Egy év alatt lett sokkal olcsóbb
Fotó: Shutterstock

Harmadával esett a húsvéti slágertermék ára

Sokkal alacsonyabb tojásárakra számíthatunk az idei húsvéti szezonban, mint tavaly ugyanekkor. Nagyjából harmadával esett a tyúktojás átlagára, miután jelentősen csökkentek a termelési költségek.


Sokkal olcsóbb lett a tojás

Az egy évvel ezelőtti árszintjénél jóval alacsonyabb lehet a tojás fogyasztói átlagára idén húsvétkor.

A takarmányköltségek kedvező alakulása miatt a termelés költségszintje tavalyhoz képest jelentősen mérséklődött, ami a fogyasztói árakban is megjelenik. Mindez azt jelenti, hogy az ünnepek környékén 60 forintos átlagárra számíthatunk, ami harmadával alacsonyabb az előző év húsvétjának környékén tapasztalt szintnél

- nyilatkozta Héjja Csaba, az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának szenior elemzője az Agroinform-nak.

Mint kiderült, van elég hazai tyúktojás a kereslet kielégítésére. Magyarország tojásönellátottsági szintje 80 százalék körüli, ehhez jön az import. Azonban helyi szinten nem zárhatók ki napi szintű hiányok a termékből, ezért célszerű lehet egy-két héttel az ünnep előtt beszerezni a szükséges mennyiséget. A korai beszerzésnek kedvez az is, hogy a termék hatóságilag szabályozott szavatossági ideje 28 nap a megfelelő tárolási körülmények mellett.

Hozzátették, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2,5 milliárd darab tojást termeltek Magyarországon 2022-ben. 5,1 százalékkal kevesebbet, mint 2021-ben. Az egy főre jutó éves tojásfogyasztás átlagosan 242 darab volt. Ez az érték évek óta stagnál.

Ezt az öt terméket kiemelten ellenőrzik a következő hetekben

Egyébként külön figyelnek a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzéseknél a húsvéti ünnep alatt nagyobb mennyiségben forgalmazott termékekre, például a tojásra, sonkára, tormára, édesipari termékekre vagy a borokra - mondta az Agrárminisztérium államtitkára a köztévének a napokban.

Nobilis Márton közölte, az ellenőrzésben a kormányhivatalok és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai közösen vesznek részt. Az államtitkár szerint Nébih felelőssége az is, hogy "a magyar családok asztalára jó minőségű élelmiszer jusson azokban az időszakokban is, amikor a kereskedő szeretne mindent eladni".

Az ellenőrzésnél nem nagy büntetések kiszabásáról van szó, hanem arról, hogy biztosítsák a fogyasztóknak, hogy ebben az időszakban is azt a minőséget kaphassák, amit elvártak.

Nobilis Márton fontosnak nevezte, hogy mind a fogyasztók, mind a kereskedők figyeljenek az élelmiszerbiztonságra. Mindenkinek lehetősége van arra, hogy jelezze a Nébih zöld számán, ha egy termék romlott, minősége nem megfelelő. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a szülők szeretnek a gyerekeknek húsvéti nyulat ajándékozni, ugyanakkor mindenkitől azt kérte, állatvédelmi szempontok alapján fontolják meg, tudnak-e otthon nyulat tartani.

Ne hagyd ki!