Pályázat állattartó telepek fejlesztése
Photo by Alan Roberts on Unsplash

Százmilliárdokra csaphatnak le az állattartók

Összesen 200 milliárd forint keretösszeggel, két új pályázati felhívás jelent meg az állattartó gazdaságok fejlesztéseinek támogatására - közölte Nagy István agrárminiszter. A támogatás aránya legalább a projekt 50 százaléka lehet. A nagyobb kiírásnál 5 milliárd, a kisebbnél 200 millió forint a maximális támogatási összeg. Ősztől lehet a pályázatokat beadni.


A nagyobb, komplex projekteket támogató „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című felhívást 150, míg a kisebb léptékű projektekre fókuszáló „Állattartó telepek megújításának támogatása” című felhívást 50 milliárd forint forráskerettel hirdették meg. Előbbiben a beruházni szándékozók 200 millió és 5 milliárd forint közötti, utóbbiban legfeljebb 200 millió forint támogatásra pályázhatnak, vagyis a két kiírás egymásra épül, kiegészíti egymást.


A forrásból az állattartók telepeik építéssel járó fejlesztését, a szükséges gépek, eszközök beszerzését és a kapcsolódó energetikai beruházásait valósíthatják meg. Megjelennek speciális támogatási célok is, mint például az ammónia-kibocsátás csökkentéséhez hozzájáruló beruházások, de lehetőség van szervestrágya kijuttatáshoz kapcsolódó gépek, eszközök beszerzésére vagy éppen a termény, takarmány, illetve alomszalma tárolásához kapcsolódó fejlesztések megvalósítására is

80 százalék is lehet a támogatás

Az alap támogatási intenzitás mértéke 50%, ugyanakkor a megújuló energiát hasznosító technológiák – így például a napelemek – kialakításához, továbbá járványvédelmi fejlesztésekhez 70%-os támogatási intenzitás társul, míg az ammónia-kibocsátás csökkentését eredményező beruházások 80%-os támogatással valósíthatók meg.

A támogatási kérelmek benyújtására a kisebb léptékű projekteket támogató felhívás esetén 2024. szeptember 17-től, a komplex projekteket támogató felhívás esetén 2024. október 15-től lesz lehetőség. A felhívások és az azokhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók.

Ültetvénytelepítésre is van forrás

Korábban beszámoltunk róla, hogy ültetvénytelepítésre is megnyíltak a források. Itt a keret 25 milliárd forint, egy pályázó 500 millió forintos támogatást is igényelhet. 5 hektárnál nagyobb ültetvényeknél gépek is vásárolhatóak az uniós forrásból. Az alap támogatási intenzitás mértéke 50%, ugyanakkor például fagyvédelmi gépek beszerzéséhez 65%-os, meglévő öntözőrendszer felújításához 70%-os támogatási intenzitás társul. A támogatási kérelmek 2024. szeptember 10-től 2025. április 28-ig nyújthatók be négy szakaszban.

Ne hagyd ki!