Az ”orra” szinte verhetetlen
Fotó: Shutterstock

Robotborkóstolót alkottak Svájcban

Egy új svájci robot gyakorlatilag a borok illatmintájából meg tudja állapítani, azok pontosan honnan származnak, és 50 százalék eséllyel megmondja az évjáratukat is. A fejlesztésnek elsősorban a terroir jellegzetességeinek a megértésében, és a borhamisítás elleni közdelemben lehet szerepe.


Pincérkedni nem tud, de a bordeaux-i borokat már ismerti a svájci robotsommelier

A Genfi Egyetem kutatói a bordeaux-i vörösborok kémiai összetételét vizsgálták. Az érdekelte őket, van-e közös jellemzője a birtokok borainak, függetlenül az évjáratuktól. Ezen túlmenően azt tesztelték, egy speciális algoritmus képes-e meghatározni egy bor eredetét – írja a Nature.

A tudósok robotsommelier-je jól vizsgázott. A gázkromatográfiás elemzés alapján képes volt 100 százalékos pontossággal megmondani, hogy pontosan melyik terroir-ról származtak a borok, valamint 50 százalékban eltalálták azok évjáratát is.

Nem sokan mondhatják el magukról, hogy ilyen eredményességgel dolgoznának. Ráadásul az algoritmus akkor is sikeresen állapította meg, honnan származik a bor, ha a kromatográfiás elemzésből származó adatok mindössze öt százaléka alapját használhatta hozzá

- idézi Alexandre Pouget-t, a kutatás vezetőjét a Qubit.

Hangsúlyozták, a robotsommelier nem az emberi borszakértők helyettesítésére szolgál. A fejlesztésnek elsősorban a terroir jellegzetességeinek a megértésében, valamint a borhamisítás elleni közdelemben lehet szerepe.

Borhamisító volt, manapság a borvilág celebe

Pont a napokban írtunk egy férfiről, akik börtönviselt borhamisítóból lett a borvilág celebe. Rudy Kurniawan fiatalon, diákvízummal érkezett az Egyesült Államokba Indonéziából. Az USA-ban a kaliforniai Állami Egyetem hallgatója volt. A diákévei után vissza kellett volna mennie a hazájába, azonban ő illegálisan az Államokban maradt. A megélhetését sem egyenes úton biztosította: banki csalások mellett a világ legnevesebb (például bordeaux-i és burgundi) boraiból készített másolatokat, és azokat az eredeti bormárkanév alatt értékesítette.

Az FBI szerint a férfi a csalásokkal (a banki átverésekkel és a bormásolatokkal összesen) több mint 100 millió dollárt, azaz mai árfolyamon durván 35 milliárd forintot keresett, miközben jelentős károkat okozott például a másolt borok termelőinek. A rendkívül nagy összeg azzal is magyarázható, hogy a boraival számos szakértőt sikerült tévútra vezetnie, mivel állítólag annyira jól sikerültek.

Azonban elkapták, és tíz év börtönbüntetésre ítélték. Viszont a börtönévei alatt igazi celebbé vált a borvilágban. Egyes kivételes minőségű munkái miatt rajongótáborra tett szert. A jelenleg 47 éves Kurniawan 2021-es szabadulása utáni években borkedvelők tucatjai fizettek neki azért, hogy megkóstolhassák a hamisítványait és összehasonlíthassák az eredeti, néha vagyonokba kerülő borokkal. Sőt, több ínyenc arról számolt be, jobbnak ítéli a hamisítványokat az eredetieknél

Ne hagyd ki!