Kevés cserseznye terem idén, elvitte a fagy
Fotó: Shutterstock

Ezért adják aranyárban a cseresznyét

Miután az átlagosnál jóval kevesebb cseresznye terem idén a tavaszi fagyok miatt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) új, a magyarországi időjárást bíró fajtakínálat kialakítását és használatát sürgeti a hazai klímán nem alkalmas mediterrán fajták helyett.


A NAK 40-50 százalékosra becsüli a tavaszi fagyok miatti terméskiesését a cseresznyénél, hozzátéve, hogy az elmúlt hetek nagy esőzései miatt sok érett gyümölcs megrepedezett. A kamara ezért szorgalmazza a - 2000-es évek elején gyakorlatilag megszüntetett - nemesítés, fajtakísérletek és a kataszteri rendszer újraélesztését.

Magyarországon mintegy 2700 hektáron termesztenek cseresznyét; területi eloszlásban Pest és Heves vármegye kiemelkedik 500 hektár feletti termőterülettel, de jelentős területek vannak Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun vármegyében is. A jó években mintegy 12-13 ezer tonna a termés, idén ennek csak 50-60 százalékával számolnak, a Dunántúlon és a Duna-Tisza-közén nagyobb fagykárok keletkeztek, de keleten és délen sem ideális a helyzet a NAK szerint.


A NAK felhívta a figyelmet arra, hogy az EU-csatlakozás utáni pár évben megszűntetett fajtakísérletek, valamint kataszteri rendszer miatt nem kontrollálható, hogy adott helyre megfelelő gyümölcsfajokat és fajtákat telepítsenek, és így a megfelelő gazdasági és technológiai javaslatok is hiányoznak. A hazai gyümölcsnemesítési szakma leépült, a fiatalok számára nem nyújt perspektívát, nagy részük elhagyta a pályát. A magyar gazdák alapvetően arra kényszerültek, hogy külföldi, főleg mediterrán fajtákat hozzanak be. Azonban mára annyira megváltozott az időjárás, hogy nemcsak a meleg teleket, hanem az akár tíz napon belül jelentkező 15 és -10 Celsius-fok közti különbségeket is bírniuk kellene a fajtáknak, de a jelenleg általánosan alkalmazottak arra nem képesek.

A NAK idén elindít egy szakmai rendezvénysorozatot, ahol több fontos gyümölcsfajnál ad érdemi tájékoztatást a gazdáknak, a következő években várható ültetvénytelepítési pályázatokra is felkészítve őket. Az első ilyen rendezvény témája - június 15-én - a cseresznye lesz, amelyen a szervezők szeretnék ráirányítani a gazdálkodók figyelmét, hogy ne csak a korai fajták termesztésére törekedjenek - mivel ezeknél nagyobb a fagykockázat -, inkább a közép és kései fajtákra fókuszáljanak.


Ne hagyd ki!