Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Informatikai Kara és a KITE Zrt.
Fotó: Debreceni Egyetem

Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Informatikai Kara és a KITE Zrt.

A Debreceni Egyetem és a KITE Zrt. kapcsolata több évtizedes múltra tekint vissza, mely eddig az agrárképzés és a kutatás-fejlesztés területén volt meghatározó, mostantól pedig az IT szektorban is partnerségi viszony szövődött a két fél között.

A jeles esemény egyben a 29. Informatikai Szakmai Napok megnyitóját is jelentette, melyen a köszöntők sorát Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta, aki rövid történelmi kitekintést tett az elmúlt 60-70 év digitális fejlődésének korszakaira. Beszédében kiemelte, hogy az ötvenes években megjelenő nagy teljesítményű számítógépek lehetővé tették az adatfeldolgozást, azonban a minél gyorsabb információcserére vonatkozó igény folyamatos fejlesztéseket hívott életre. Mára megjelent a mesterséges intelligencia (MI), amely számos területen új lehetőségeket nyitott, de ezek kiaknázáshoz is szükséges a gazdasági szektorokkal és különböző tudományágakkal való kollaboráció.

Dr. Barcsa Lajos, Debrecen város alpolgármestere köszöntő szavaiban örömének adott hangot, látva, hogy a Debreceni Egyetem figyel a piaci igényekre és naprakész tudással vértezi fel a hallgatókat. A diákok ezáltal a munkaerőpiacon is lépéselőnyt élvezhetnek, hiszen - ahogy az alpolgármester fogalmazott - a helyi vállalatok versenyeznek értük. Hangsúlyozta, a városnak is szüksége van jó informatikusokra, akik többek között részt vehetnek a Debrecen Smart City program okos és élhető város megvalósításában.

Prof. Dr. Hajdu András, a Debreceni Egyetem Informatikai Karának dékánja arról beszélt, hogy az informatika dinamikus fejlődése miatt az oktatási portfóliójukat is átalakították, melyben a hagyományos szemléletformáló oktatás mellett a legkorszerűbb technológiákhoz tartozó tananyagok is megjelennek. „Ennek megfelelően, a hagyományos szakterületekről sem megfeledkezve, az adattudományt és a mesterséges intelligenciát súlypontba állítva hivatalos NVIDIA és Microsoft képzési központot, valamint ipari vizsgaközpontot létesítettünk, ahol ipari tananyagból tartunk felkészítő képzéseket a felsőoktatás és az üzleti szféra részére egyaránt” – részletezte az Informatikai Kar dékánja. Kiemelte továbbá, hogy ezeken a képzéseken nemzetközileg elismert tanúsítványok is szerezhetőek.

A megnyitó további részében az együttműködési megállapodások ünnepélyes aláírására került sor. Elsőként a ACPM IT Zrt. képviseletében Erdei Csaba ügyvezető, majd a KITE Zrt. részéről Hadászi László innovációs főigazgató írta alá a díszkötésű szerződést. Hadászi László köszöntőjében elmondta, hogy a KITE Zrt. és az egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának kapcsolata immár 50 éves múltra tekint vissza, most viszont új lehetőségként üdvözölték az Informatikai Karral történő együttműködésre.

Fotó: Debreceni Egyetem

„A KITE Zrt. 15 évvel ezelőtt kezdte fejleszteni az adatalapú mezőgazdaságot, melynek eredményeként 2020-ban létrejött a KITE Precíziós Gazdálkodási Rendszere. Ennek köszönhetően már közel 1 millió hektár terület adatállománya áll rendelkezésükre, ami világviszonylatban is egyedülálló” – hangsúlyozta a főigazgató. Beszédét azzal folytatta, hogy ezen adatállomány gyorsabb és hatékonyabb feldolgozását remélik az együttműködéstől, illetve bíznak abban, hogy új megoldásokkal még inkább automatizálhatják a rendszert és esetleg olyan lehetőségek is felszínre kerülnek, amit eddig technológiai fejlesztés szempontjából nem vettek figyelembe.

Az együttműködési megállapodás kiterjed a precíziós mezőgazdaság, növényvédelem, környezetvédelem, klímaváltozás, fenntartható fejlődés és agrárinformatika területein történő fejlesztések elősegítésére. Mindez magába foglalja a digitális technológiák mezőgazdasági alkalmazását, a precíziós gazdálkodáshoz szükséges informatikai megoldásokat, a mesterséges intelligencia lehetőségeinek kiaknázását, a korszerű adatelemzést, a döntéstámogatás és a vizualizáció fejlesztését, továbbá a kutatás-fejlesztési, oktatási, tudományos, ipari és egyéb területeken történő projektek megvalósítása és fejlesztése is a kitűzött célok között szerepel.

A megnyitó programjának zárásaként Borsi Csilla, a Continental Autonomous Mobility Hungary képviseletében a diákoknak kedvezett, ugyanis egy új ösztöndíj felhívást jelentett be az Informatikai Kar hallgatói számára, amely a járműiparra, különös tekintettel az önvezető járművek fejlesztésére irányul.


Ne hagyd ki!