Meleg- és hidegfrontok váltják egymást a héten. Péntekig marad a 10 fok körüli napi csúcshőmérséklet az ország nagy részén.
Kedden északnyugat felől hidegfront érkezik. Emiatt fokozatosan megvastagszik a felhőzet, és délutántól egyre többfelé várható eső, az Alpokalján és a Bakonyban vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat, valamint a front előterében a keleti országrészben egy-egy zápor nem kizárt. Kora délutánra 5 és 15 fok közé melegszik a levegő, délután nyugaton, északnyugaton már hűlni fog a levegő.
Szerdán több napsütés délen, délkeleten, több felhő észak felé haladva valószínű, de inkább csak északon, északkeleten fordulhat elő néhol kisebb eső, zápor. A szél ismét délire fordul, és élénk, néhol erős lesz. A minimum -2 és +5 fok között alakul. A csúcsérték nagyrészt 7 és 12 fok között várható, de délnyugaton ennél melegebb, míg az északi határ mentén néhol több fokkal hidegebb is lehet - írja a Hungaromet.
Csütörtökön napközben a változó vastagságú felhőtömbök mellett több-kevesebb napsütésre van kilátás, csupán néhol fordulhat elő kisebb csapadék. Estétől viszont záródni kezd a felhőtakaró, és egyre többfelé elered az eső. A déli, délnyugati szelet sokfelé kísérik erős, viharos lökések. Hajnalban 0, +8 fokot mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 10 és 15 fok között valószínű.
Jelentős lehűlés péntektől valószínű, szombaton jelentősen csökkenhet a napi csúcshőmérséklet.
Kellenének a kemény fagyok a kártevők gyérüléséhez
A repce fejlett, jó állapotban van az ősz első felére jellemző esős, de viszonylag enyhe időjárásnak köszönhetően. Az októberben vetett gabonák esetén azonban már nem ilyen egységes a kép. A november közepéig, egy hónapon át tartó száraz időszak többfelé egyenetlen kelést és nehézkes korai fejlődést eredményezett. Ezen segített a november második felében hullott csapadék, azonban hiába volt valamivel enyhébb a december az átlagosnál, a kalászosok számottevő fejlődéséhez ez kevés volt, maradtak igen gyenge táblák.A kártevők és kórokozók gyérüléséhez tartósan -10 fok alatti fagyokra lenne szükség, de erre egyelőre továbbra sincs kilátás, hiába szokott az év leghidegebb időszaka lenni a január eleje.
A legmelegebb év 1901 óta – előzetes elemzés
A 2024-es év középhőmérséklete országos átlagban 2,1 fokkal meghaladta az 1991–2020-as éghajlati normált, amivel a legmelegebb 1901 óta - derül ki a Hungaromet elemzéséből. A hónapok közül messze a február tért el leginkább az éghajlati normáltól, 7,0 fokkal haladta meg az átlagot, amivel a legenyhébb február lett és ilyen nagy pozitív anomália 1901 óta egyetlen hónapban sem fordult még elő. Az ezt követő március szintén a legenyhébb lett a XX. század eleje óta.
A 2024. év csapadékösszege országos átlagban 517,4 mm – az előzetes adatok alapján –, ami 16%-kal elmarad az éghajlati normáltól (1991–2020-as átlag: 616,0 mm). Az év legnagyobb csapadékösszegét Kékestetőn (820,3 mm), a legkisebbet Debrecen repülőtér állomáson (335,4 mm) mérték. 700 mm-t meghaladó éves csapadék csak a hegyvidékeken és a nyugati, délnyugati határ közelében fordult elő, Északon és a Dunántúl legnagyobb részén általában meghaladta az éves csapadék az 500 mm-t, míg az Alföld nagy része elmaradt ettől. A legkisebb évi csapadékösszegek az Alföld déli és keleti részén voltak, a Tiszántúl déli részén nagyobb területen 400 mm-t sem mértek.