aszály hőhullám időjárás
Fotó: Shutterstock

Brutális károkat okoz az aszály - hol marad az eső?

Szerdán már 33 fok is lehet, majd a következő napokban 37 fokig melegedhet a levegő. Számottevő csapadék továbbra sem valószínű.


A Hungaromet jelentés szerint szerdán napos idő várható. A nappali gomolyfelhők éjszakára összeesnek, napközben már csak kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet. Csapadék szerda késő estig nem valószínű, majd a nyugati határt elérhetik záporok, zivatarok. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 16 fok között várható, de a vízpartokon ennél enyhébb, míg a hidegre hajlamos területeken hűvösebb lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 27 és 33 fok között alakul. Csütörtökön tovább melegszik a levegő, a napi csúcshőmérséklet a 37 fokot is elérheti.

Itt a legsúlyosabb az aszályhelyzet

Az Agrárminisztérium bejelentése szerint a 29. héten csaknem 10 ezer, a 30. héten 18,6 ezer, addig a 31. héten már csaknem 29 ezer hektárral emelkedett az aszálykárra bejelentett területek nagysága, amely így augusztus elejére összességében elérte a 75 ezer hektárt. Az idei aszálybejelentések fele eddig három vármegyére – Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád – koncentrálódik, de jelentős kiterjedésű kárt jelentettek már Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest vármegyéből is. Az aszálykárok mintegy nyolcvan százalékában a kukorica és napraforgó kultúra érintett, de ezen túlmenően a siló- és csemegekukorica esetében is komoly méretű károkat tapasztalhatunk.

Csökkenő hozambecslések

Kukoricából a korábbi 9 tonna helyett már csak 6,6 tonnát vár hektáronként az agrártárca. A remélt 5,8 millió tonnás össztermés elég lesz a belföldi igények kielégítésére. A kár azonban már most több mint 100 milliárd forint. A napraforgót kisebb mértékben tette tönkre a hőség, ott 2,6 tonna/hektárt becsül az agrárkamara.


Ne hagyd ki!