Hét napra vonatkozó időjárás-előrejelzés érkezett
Fotó: Shutterstock

Egy időre búcsút mondhatunk a fagynak

Úgy tűnik, egy időre elbúcsúzhatunk a fagyos időjárástól. A következő napokban jelentős enyhülés, szél és csak kevés csapadék várható. A talaj nagyon lassan, de tovább fog szikkadni.


Enyhülés várható a következő napokban

A folytatásban az ilyenkor szokásosnál jóval enyhébb időre van kilátás, ugyanis megerősödik térségünkben a nyugati, északnyugat áramlás. Az érkező időjárási frontok csak kevés csapadékot hoznak, az egy hetes összmennyisége jellemzően 5 mm alatt marad.

Viszont a hőmérséklet jelentősen emelkedik. Vasárnaptól már 10 Celsius fok körül maximumok várhatók, valamint az éjszakai fagyok is megszűnnek. Szombattól, vasárnaptól feltámad a szél, így szikkadni fog a talaj - írja friss agrometeorológiai jelentésében a HungaroMet.

Így alakult az előző napok időjárása

Az elmúlt hét második felében meglehetősen szeles volt időjárásunk, frontok vonultak át fölöttünk, de nagyobb esőt nem hoztak. Az előző 10 nap csapadékösszege jellemzően 5 mm alatt marad hazánkban. A januári csapadékösszeg az átlag körül alakult, nyugaton és északon 10-20 mm-rel több esett, míg a középső országrészben 5-10 mm-rel kevesebb. Hosszabb távot tekintve viszont országszerte jóval az átlag fölött járunk, a 90 napos összeg 50-130 mm-rel haladja meg a szokásos értéket.

A hőmérséklet a múlt hét második felében az átlag fölött alakult, nagy területen fagymentes éjszakákkal és 10 Celsius fok körüli maximumokkal, majd erre a hétre pár fokkal hűvösebb levegő érkezett fölénk. A derült éjszakákon erősödött az éjszakai lehűlés, de -10 fok alatti fagyok nem alakultak ki. Napközben pedig a sok napsütés hatására +5 fok köré emelkedett a hőmérséklet. A talajban jelenleg csak néhány cm-es fagy van a felszínen.

Mi a helyzet a mezőgazdasági területeken?

Az országban főleg az Alföldön vannak belvízfoltok, ezek kiterjedése csak nagyon lassan csökken. A vízborítás alatt álló őszi vetéseknek a hideg idő a kedvezőbb, +4, +5 Celsius fokos napi középhőmérséklet alatt kevésbé károsodnak. Az elmúlt napok fagyos éjszakái után a folytatásban jelentősen megenyhül az idő, ezt a küszöbértéket ismét meg fogjuk haladni. Azok az őszi vetések, ahol nincs tartós belvíz, viszonylag jó állapotban vannak, ezen a télen eddig olyan hideg, ami hótakaró nélkül kárt okozott volna, nem volt. A kórokozókat és a kártevőket bár megtizedelte a január második hetétől jellemző, legalább éjszakánként fagyos idő, de tartósabb hidegre lenne szükség ahhoz, hogy számottevően gyérüljenek. A talajfagy maximális mélységét (5-25 cm) január közepén érte el eddig ezen a télen.


Ne hagyd ki!