levéltetvek
Fotó: Shutterstock

9 egyszerű fegyver a levéltetvek elleni küzdelemben

A levéltetű a növényi nedvek kiszívásával tartja fent magát – ez viszont azzal jár, hogy termesztett növényeink levelei és hajtásai összesodródnak, elszíneződnek, súlyos esetben pedig teljesen elszáradnak. Most mutatunk 9 praktikát, amivel még azelőtt elcsíphetjük az apró tetveket, hogy komolyabb kárt tennének a kertünkben.


1. Neem-olajos permet

A neem-olajat a Dél-Ázsiában és Indiában őshonos indiai orgonából, vagyis a neem-fából állítják elő. Fontos tulajdonsága, hogy csökkenti a rovarok étvágyát, megállítja a lárvák fejlődését, és képes meggátolni a tetvek légzését is.

40-50 ml olajat hígítsunk fel 10 liter vízzel, majd keverjük el alaposan, és permetezzük le vele a teljes növényfelületet, a levelek fonákját is beleértve. A permetezést 7-10 naponta ismételjük meg.

2. Tejes permet

Sokak szerint hasonló eredményeket érhetünk el akkor is, ha a teljes tejet 1:6 arányban összekeverjük vízzel, és ezzel fújjuk le a növényeinket.

3. Ecetes-mosogatószeres permet

Fél liter vízben keverjünk el 2 evőkanál cukrot, 2 evőkanál ecetet és ugyanennyi mosogatószert, majd permetezzük le vele a növényt.

4. Olló

Amint észrevesszük, hogy az egyik növényünkön megjelentek a levéltetvek, azonnal vágjuk le a megtámadott részeket, hogy ne tudjanak elszaporodni a kártevők. A legegyszerűbb, ha ollóval távolítjuk el a fertőzött leveleket vagy virágokat.

5. Más növények

Léteznek olyan növények, amelyek segítenek távol tartani a levéltetveket – a levendula, a büdöske, az oregánó, a körömvirág, a napraforgó és a fokhagyma is segítségünkre lehet ebben.

6. Csapdaállítás

Mivel a levéltetvek nagyon szeretik a sárga színt, az ilyen árnyalatú, ragadós csapdák szintén sokat segíthetnek.

7. Szódabikarbóna

Ha fél liter vízben elkeverünk 2 evőkanál szódabikarbónát és ugyanennyi ecetet, cukrot és mosogatószert, máris egy újabb fegyvert alkottunk meg a kártevők ellen.

8. Fokhagyma

Egy liter vízhez keverjünk 100 g összezúzott fokhagymát, majd forraljuk fel a keveréket. Amint kihűlt, már le is permetezhetjük vele a problémás növényeket.

9. Katicák

Az Agroinform szerint a lehető legtermészetesebb megoldás, ha olyan rovarokat csábítunk a kertünkbe, amelyek szívesen fogyasztják el a levéltetveket. Az egyik legjobb példa katicabogár, de a sáskák és a parazitoid fürkészdarazsak is segíthetnek a küzdelemben.

Ne hagyd ki!