Ismét támogatás igényelhető ültetvények telepítésére
Fotó: Shutterstock

Ismét megnyílt az ültetvénytelepítési pályázat!

Ismét megnyílt a „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” nevű pályázat! Mutatjuk a részleteket!


Régi-új támogatás ültetvények telepítéséhez

Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy a régi-új tender a korábbihoz képest változatlan feltételek mellett segíthet az új ültetvények létrehozásában, valamint a kiöregedett, csak gazdaságtalanul művelhető gyümölcsültetvények megújításában – írja a kormány.hu.

„Fő szempont a termésbiztonság fenntartása. Ennek megfelelően az ültetvénytelepítés mellett pályázni lehet még öntözési rendszerek és jégháló takarás kiépítésére, tavaszi fagykár megelőzését szolgáló technológia, továbbá egyes, a betakarítást segítő eszközök, gépek beszerzésére is”

– mondta a miniszter. A tálcavezető hozzátette, hogy egyebek mellett már komlóültetvények kialakítására is lehet pályázni. A tender kiírásban pedig megjelenik az ültetvények telepítésének támogatása meghatározott gyümölcsfajok vonatkozásában is.

A pályázatnak minimálisan igénylehető összege nincs, a maximum 500 millió forint. A kérelmek április 30-ig nyújthatóak be. A részletek a pályázat.gov.hu oldalon érhetőek el.

Egyéb pályázati lehetőségek

Portálunk rendszeresen beszámol a gazdák számára leglényegesebb pályázatokról. Ebben a cikkünkben például arról írtunk, hogy az építkezési alapanyagok drágulása a Vidékfejlesztési Program által támogatott pályázati beruházásoknak mintegy 80 százalékát nehezíthette meg vagy lehetetlenítette el a közelmúltban. Azért, hogy ne maradjanak el a fejlesztések, viszont mentőöv érkezett.

Lehetőség nyílt ugyanis azon költségnövekmények elszámolására, amelyek a 2020. január 1-jét követően benyújtott nyertes, a VP által támogatott, építésre irányuló projektelemekkel kapcsolatban merültek fel.

A támogatás maximum összege a kérelem benyújtásakor megadott ÉNGY-es (Építési Normagyűjtemény) költségek és a változás bejelentésekor aktuális ÉNGY-es referenciaárak alapján számolt költségek különbözete lehet. A többlettámogatásnak meg lett határozva a minimumja is. Ez a kérelem benyújtásakor az ÉNGY költségtételekre jutó támogatások összegének az 5 százaléka, de legalább 5 millió forint kell legyen.

Amennyiben a program rendelkezésre álló kerete kimerül, már nem igényelhető többlettámogatás. Lényeges továbbá az is, hogy a támogatás növelését egy alkalommal - az első változásbejelentés során - kezdeményezni lehet.

A módosított összeg meghaladhatja a pályázati kiírás szerinti maximum támogatás összegét, azonban a kormány által meghatározott indikatív támogatási keretösszegen belül kell maradnia. Továbbá fontos megemlíteni, hogy az önerő aránya nem változik, tehát a többlettámogatás arányával együtt az önerő mértékét is növelni szükséges.

Ne hagyd ki!