Rekordot jelentő áron kelt el egy öreg traktor

Világrekordot jelentő összegét kelt el egy kiváló állapotú, több mint 100 éves traktor az Egyesült Államokban. Átszámítva félmilliárd forintnál is többet fizettek érte.


Új traktoros rekord

Az Aumann Auctions Inc aukciósház árverésén sikerült világrekordot jelentő összegért értékesíteni egy antik traktort. A korábbi rekordhoz képest ráadásul nagyjából két és félszer magasabb áron adták el a muzeális mezőgazdasági gépet.

A kifogástalan állapotban lévő, 109 éves Case traktorért 1.470.000 dollárt, azaz mai középárfolyamon több mint 570 millió forintot fizetett egy gyűjtő. A korábbi rekord 535.000 dollár volt, amelyet 2019-ben állítottak fel

jegyzi meg az Agroinform.hu.

Ezért lehetett ilyen drága

Az 1913-ban gyártott Case 30-60-as az egyike annak a mindössze öt ismert és fennmaradt példánynak, amelyből összesen 500 darabot gyártottak, és az első benzinmotoros traktormodell, amelyet a J. I. Case Company gyártott. A másik négy gép magán- és múzeumi gyűjteményekben van, ez az egy pedig az USA északkeleti részén egy magángyűjteménybe kerül

- idézi a portál Kurt Aumannt, az Aumann Auctions aukcióvezetőjét és tulajdonosát.

Amit a traktorról még tudni érdemes

A történelem részét képező jármű 13 tonna, és csupán a hátsó kerekeinek az átmérője kettő méter. A traktort gyártó J. I. Case Company neve ma Case IH. Jerome Case alapította 1842-ben, azonban akkor még cséplőgépeket gyártott a cég, majd a gőzzel hajtott erőgépeivel lett piacvezető az USA-ban. Az 1900-as évek elején kezdett el kísérletezni belsőégésű motorokkal, majd 1910-ban kezdte forgalmazni az első ilyen traktorját a Case 60-ast, amelyet egy kéthengeres, vízszintes hengerelrendezésű, vízhűtéses, 30.873 köbcentis, 60 lóerős benzinmotor mozgatott.

A Case most világrekord áron értékesített traktorja nagyjából 2500 dollárba került 1913-ban, ami mai árfolyamon körülbelül 71.721 dollár, azaz valamivel több mint 27 millió forint. Összehasonlításként manapság a Case iH Quadtrac gumihevederes gépóriás vételára 600.000 dollár körül mozog (230 millió forint).

A 109 éves járműről készült videót EZEN a linken nézheted meg. Ha pedig érdekel, hogy melyek manapság a legkelendőbb új traktorok Magyarországon, ajánljuk EZT a cikkünket.

The Conversation

Ne hagyd ki!