Ismét sok új traktor talált gazdára
Fotó: Shutterstock

Vetélytársa akadt itthon a  traktorok királyának

Mutatjuk, milyen márkájú új traktorok voltak a legkelendőbbek az előző hónapban hazánkban. Az egyiknek sikerült megszorongatnia a John Deere-t is májusban.


Továbbra is erős a hazai traktorpiac

Több mint 50 százalékkal múlta felül a forgalomba helyezett új traktorok száma idén májusban az előző két év azonos időszakában értékesítettekét. Összesen 425 új mezőgazdasági jármű talált gazdára, ami 53,4 százalékkal több mint egy évvel korábban (akkor 277 darab kelt el), valamint 47,1 százalékkal nagyobb szám, mint két évvel ezelőtt (akkor pedig 289 jármű) – írja az Agroinform a DataHouse legfrissebb statisztikáira hivatkozva.

Csupán kisebb visszaesés tapasztalható az áprilisi értékekhez képest, amikor 427 új gépet helyeztek forgalomba. A statisztikákban az is látható, hogy továbbra is kilábalni látszik az új traktorok piaca abból a gödörből, amibe a koronavírus-járvány alatt került. Ezt bizonyítja, hogy ebben az évben május végéig összesen 1921 járművet helyzetek forgalomba, amíg 2021 ötödik hónapjának a végéig csupán 1088-at, 2020 hasonló időszakában pedig 967-et.

Ezek voltak a legnépszerűbb márkák

Az talán senkit nem lep meg, hogy a megelőző hónapban ismét a John Deere traktorok fogytak a legnagyobb számban. Azonban egy másik gyártónak sikerült a közelébe érnie a forgalomba helyezések tekintetében. Amíg John Deere-ből 72 talált gazdát, nagyot futott a Solis is, hiszen 66-ot adtak el belőle. A képzeletbeli dobogó harmadik helyén pedig a New Holland végzett jelentősen elmaradva az első két helyezettől, összesen 26 géppel.

De itt a teljes lista:

  • •John Deere – 72 darab
  • •Solis – 66 db
  • •New Holland – 26 db
  • •Fendt – 22 db
  • •Claas – 21 db
  • •Case – 17 db
  • •Steyr – 14 db
  • •JCB – 13 db
  • •Deutz-Fahr – 12 db
  • •Kubota – 10 db

Összesítésben nehezen megingatható a John Deere elsősége

Az első öt havi értékestéseket összeadva a John Deere fölényesen vezeti a mezőnyt, hiszen 323 forgalomba helyezéssel a piac 16,81 százaléka az övé. A második legnagyobb piaci részesedés idén eddig a Solisé 192 eladott új traktorral (9,99 százalék). Harmadik helyen pedig a New Holland áll 145 darabbal (7,55 százalék). Még három másik márka tudott öt százaléknál nagyobb szeletet kivágni a magyar újtraktorpiacból. A Fend 126 értékesítéssel 6,56 százalékon van, a Case 104 darabbal 5,41 százalékon áll, a Claas pedig 103 forgalomba helyezéssel 5,36 százalékkal rendelkezik.

Ne hagyd ki!