Moszkva nem hosszabbítja meg az ukrán gabonaegyezményt
Fotó: Shutterstock

Moszkva nem hosszabbítja meg az ukrán gabonaegyezményt

Oroszország nem újítja meg a hétfő éjfélkor lejáró a fekete-tengeri orosz–ukrán gabonaegyezményt – közölte a Kreml, arról biztosítva az érintetteket, hogy Moszkva kész „azonnal” visszatérni az egyezményhez, ha teljesülnek annak feltételei.


„A fekete-tengeri megállapodás ma de facto véget ért” – mondta újságíróknak Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Hozzátette: „Amint a (megállapodások) Oroszországra vonatkozó része teljesül, Oroszország azonnal visszatér a megállapodáshoz.” A 2022 júliusában Isztambulban aláírt és már kétszer megújított megállapodás lehetővé tette Ukrajna számára, hogy gabonáját az orosz blokád ellenére a Fekete-tengeren keresztül exportálja. Az elmúlt évben csaknem 33 millió tonna gabona hagyta el az ukrán kikötőket.


Moszkva hetek óta azzal fenyegetőzött, hogy nem újítja meg a megállapodást, és arra panaszkodott, hogy akadályokba ütközik a saját élelmiszer- és műtrágyaszállítása, amely szintén a megállapodás része. Egyben azt állította, hogy nem valósul meg az egyezmény kimondott célja, amely lehetővé teszi a gabonafélék szállítását a nélkülöző országokba.

Határozottan elítélem Oroszország cinikus lépését, hogy az ENSZ és Törökország erőfeszítései ellenére megszünteti a fekete-tengeri gabonakezdeményezést

- írta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfői Twitter-bejegyzésében.

A politikus azt írta: EU azon dolgozik, hogy a világ kiszolgáltatottjai számára élelmiszerbiztonságot biztosítson, és szolidaritási sávok segítségével továbbra is ki fogja juttatni az agrár-élelmiszeripari termékeket Ukrajnából a globális piacokra. (Forrás: MTI)


Ne hagyd ki!