Nem minden ingatlanos örül az ágazatba menekülőknek

A kérdés az, hogy a járvány elmúltával lesz-e visszarendeződés, vagy a menekülők inkább kitartanak új szakmájuk mellett.


Munka nélkül maradt vendéglátósok és szállodai dolgozók sokasága váltott ingatlanközvetítésre, ami menekülő útvonal, de akár tartós pályamódosítás is lehet. A vendéglátósok, szállodai alkalmazottak, idegenvezetők, utazási irodai értékesítők, vagyis a turizmushoz kötődő szektorokban dolgozóknak mindenesetre most nyilván a túlélés a legfontosabb.

Három cég, három példa

A legtöbben májusban, júniusban és novemberben jelentkeztek ingatlanértékesítőnek. Pozitívum, hogy a jelentkezők többségének volt tapasztalata az ügyfélkapcsolatban, sőt sokaknál még az értékesítési rutin is megvan

– mondta Benedikt Károly, a Duna House PR- és marketingigazgatója a vg.hu-nak.

A Duna House oktatási részlege megnövelt kapacitással segítette a pályamódosítókat és a kezdő értékesítőket. A lemorzsolódás ugyan nőtt a megnövekedett érdeklődés miatt, de a közvetítői létszám is emelkedett tavaly a hálózatnál.

Általában három-hat hónap alatt dől el, hogy megragad-e valaki a szakmában

– mondta Kiss-Szilágyi Judit, az OTP Ingatlanpont országos értékesítési vezetője, megerősítve, hogy a járvány kezdete óta hozzájuk is többen jelentkeznek a turizmus-vendéglátás szektort elhagyók közül. Ilyen típusú pályamódosításra korábban is voltak példák, akkor a többség az éjszakázástól, az állandó hét végi munkától menekült. A turizmus-vendéglátásban az ügyfelek kezelése és magas minőségű kiszolgálása nem újdonság, ez a tapasztalat az ingatlanszakma sikerének kulcsa is.

A Balla Ingatlanhoz is sokan jelentkeznek a Covid következtében bajba került iparágakból érkezők és korábban külföldön dolgozók is. A jelentkezők egy része átmeneti megoldást keres, vágyik vissza az eredeti szakmájába.

Ők nem találják meg a számításukat, mert az eredmények jellemzően a második évtől jönnének

– mondta Balla Ákos, aki nem titkolja, hogy nem vesz fel olyanokat, akik nem hosszú távra terveznek, mert a magas fluktuáció nem tesz jót sem a cégnek, sem a szakmának.


Ne hagyd ki!