Miért rettegett betegség a ragadós száj- és körömfájás? Milyen kockázatokkal jár, és az ellene hozott intézkedéseket miért kellene megérteni mindenkinek? Erről Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke beszélt a Haszon Agrárnak.
Mennyire súlyos betegség a ragadós száj- és körömfájás?
Gönczi Gábor: A ragadós száj- és körömfájás (rszkf) az állatorvoslásban, pontosabban az állategészségügyi járványtanban a legrettegettebb betegségek közé tartozik. Talán a keleti marhavész (régi nevén marhapestis) hasonlóan rettegett, amely a XVIII. és XIX. században csak Európában több millió szarvasmarhát irtott ki. Tulajdonképpen e betegség hatására állították fel az első állatorvosképző tanintézményeket, köztük 1787-ben a budapesti Állatorvostudományi Egyetem jogelődjét. A két betegség kártétele között az a különbség, hogy a keleti marhavész a sertést nem betegíti meg, az rszkf viszont igen. Így elsősorban a gazdasági kártétele miatt rendkívül súlyos állatbetegség.
Kifejtené ezt bővebben?
G. G.: A betegségen átesett mai, intenzív termelésű szarvasmarhák nagy valószínűséggel soha nem érik el a fertőzés előtti termelési szintjüket. A felnőtt szarvasmarhák között öt százalék körüli elhullás várható, a növendékek körében akár 40–45 százalék.
Miért ez a nagy különbség?
G. G.: Mert esetükben a vírus más szervek megbetegedését is okozza, a szívizom elfajulása is jelentkezik náluk. Felnőtt szarvasmarháknál a száj nyálkahártyáján, a nyelven, az orrtükrön, a tőgybimbókon keletkeznek kisebb-nagyobb hólyagok, amelyek felfakadnak és cafatos szélű fekélyekké válnak. Hogy mit érezhet az állat, az elmondhatatlan. Ha a szánkban van egy afta, akkor már sziszegünk. Milyen fájdalommal járhat, ha a száj belső nyálkahártyája és a nyelv nyálkahártyájának felületes rétege leválhat és csak a csupasz szövetek maradnak? Az állatok tátott szájjal zihálnak, lázasak, erőtlenek, nem tudnak se enni, se inni.
De van ennél rettenetesebb tünet is, a lábaknál a szarutok szélében hólyagok képződnek, ha a gyulladás ráterjed a csülök szaru alatti irhájára is, akkor a szarutok elválhat a bőr alatti kötőszövettől és az állat kilép belőle, mint egy papucsból és az eleven csontvégén próbál megállni. De nem tud, ezért elfekszik, mindez a sertések között a leggyakoribb. Csakhogy van ennél nagyobb probléma is.
Mégpedig?
G. G.: A betegségen átesett jószág hónapokig fertőzőképes maradhat. Minden egyes ilyen állat egy újabb országos járvány kiindulási pontja lehet.
Magyarországon 52 éve volt utoljára rszkf-járvány. Mik a különbségek és mik a hasonlóságok?
G. G.: Össze sem lehet hasonlítani a két eseményt. Akkoriban Európa jelentős része nem volt igazoltan mentes ettől a betegségtől. Az, hogy nálunk is előfordult rszkf, nem jelentett hosszú távú teljes exporttilalmat, mert más európai országok is hasonló cipőben jártak. És akkor még létezett a Szovjetunió, amely minden mennyiségben és minőségben felvett állati eredetű termékeket. Ma Magyarország és Európa is igazoltan mentes a ragadós száj- és körömfájástól. Ha a betegség megjelenik valamelyik országban, úgy a mentesség megszűnik vagy felfüggesztik, minket most felfüggesztettek. Ha sikerül a járványt megfékeznünk, akkor a mentességünket gyorsan visszaszerezhetjük.
Ez miért fontos?
G. G.: Mert jelenleg csak az unióba tudunk exportálni. A nem uniós, ún. harmadik országok, az Egyesült Államok, az arab és ázsiai országok azonnal bejelentették, hogy semmilyen hasított körmű állatot és azok termékeit nem engedik be. Az EU-ba addig tudunk exportálni, amíg a járvány helyhez kötött.
És ez miért fontos?
G. G.: Sajnos a falvakban már évtizedekkel ezelőtt gyakorlatilag megszűnt a háztáji állattartás, koncentrálódott az állatállomány. Ami egyébként most a járványkezelés szempontjából akár szerencsésnek is tekinthető. A mai magyar állattenyésztés szinte teljes egészében a nagyüzemi állattartó telepek működésén alapul, az pedig exportfüggő. Ha ezek a nagyüzemi gazdaságok az export lehetősége nélkül összeomlanak, akkor a kis gazdaságok még a hazai fogyasztást sem lesznek képesek kielégíteni. A nagyüzemek összeomlásával bezuhan a magyar agrárium is, ez magával ránthatja a teljes magyar nemzetgazdaságot.
Ami elég vészjóslóan hangzik…
G. G.: Ez nem ijesztgetés, hanem reális lehetőség. Ez a tétje most a száj- és körömfájás megbetegedés elleni jelenlegi védekezésünknek. Ami már messze nem „csak” gazdasági kérdés, hanem – nagyon sok honfitársunk megélhetését érintve – alapvető társadalmi és ezen keresztül politikai kérdéssé válhat. Ezt nagyon sokan még mindig nem tudják, nem fogják fel. Ez egyfajta háborús helyzet, valóban olyan, mintha harcok folynának. Nagyon nagy fokú társadalmi összefogásra lenne szükségünk, megértve azt, hogy „demokratikus módszereket” alkalmazva, vagyis ilyen olyan népszavazással, lakossági tiltakozással még soha sehol a világon nem sikerült megállítani a ragadós száj- és körömfájás járványt.
A társadalmi érdekeknek felül kell írniuk az egyéni érdekeket. A lakosságnak el kell tűrnie a járvány elleni védekezés hatósági intézkedéseit. Ezt elsősorban igazgatási és járványügyi szakállatorvosként és nem mint a köztestületünk elnöke hangsúlyozom. Hiszen a hatályos jogszabályok alapján a Magyar Állatorvosi Kamarának mint szervezetnek nincs közvetlen feladata, jogköre a ragadós száj- és körömfájás elleni konkrét védekezésben.
Ötvenkét éve hogyan zajlott a védekezés?
G. G.: Akkor zömmel a háztájira alapozódott az állattenyésztés. Zárlat alá vonták a falvakat és az állattartó telepeket is, oda ember se be, se ki nem léphetett. Az élelmiszert és a ruhát zsiliprendszeren keresztül adták be. Alkalmazták az úgynevezett átvészeltetést is, mert nem volt pontosan ismert, hogy a betegséget túlélő szarvasmarha hosszú ideig is képes üríteni a fertőző vírust. Ha megjelent valahol a fertőzés, akkor a már fertőzött állattal rendelkező állományban nem akadályozták a vírus terjedését, hogy minél gyorsabb legyen a betegség lezajlása és az istálló, a telep zárlatát minél hamarabb feloldhassák. A kutyákat megkötve kellett tartani, a macskákat elzárva. Az utcára kikóborló kutyákat, macskákat kérdezés nélkül lelőtték. Még a verebeket is próbálták lelövöldözni azért, hogy megakadályozzák a vírus tovább terjedését. Ha ma ilyet tennénk, az közfelháborodást váltana ki és a világlapok címoldalára kerülnénk.
Gyógyítható ez a betegség?
G. G.: Mint általában a vírusos betegségek, ez sem gyógyítható. A tünetei kezelhetők. A közösségi médiában keringő elképesztő ötletek ellenére sem kősó nyalatásával, sem disznózsíros bekenéssel, sem füstöléssel, sem ráolvasással a ragadós száj- és körömfájás betegség nem előzhető meg és nem gyógyítható.
Vakcinázni azonban vakcináznak, de olyan oltás, amivel meg lehetne előzni a betegséget még sincs. Miért?
G. G.: Ha elkezdenénk a magyar szarvasmarha-állományt vakcinázni, azzal évekre lemondhatnánk az igazolt mentességünkről és ezáltal az export lehetőségéről is. A vakcina, bár bizonyos értelemben védelmet ad az állatnak, azt nem tudja elérni, hogy a fertőző vírus ne legyen képes megtelepedni benne. Az lehet, hogy nem betegszik meg, nem mutat tüneteket, de képes üríteni a vírust és ő lehet egy járvány forrása. Vérvizsgálattal nem lehet megállapítani, hogy az állat pozitív tesztje a vakcina vagy a fertőzés eredménye. Most a kitörési helyeken azért vakcináznak, mert így a leölésig csökkenthető az ürített kórokozók mennyisége.
A vírusról mit kell tudni?
G. G.: Rendkívül fertőzőképes és nagyon kis méretű, mindössze 20–25 nanométer, összehasonlításként egy emberi hajszál kb. nyolcvanezer nanométer átmérőjű. Kis mérete miatt is könnyebben fertőz, főleg hidegebb környezetben hetekig fertőzőképes marad beszáradva is. A hőkezelést nem éli túl, 56–58 °C-on elpusztul és nem bírja az erősen lúgos, de főleg az erősen savas közeget sem.
Kicsisége miatt nehéz ellene védekezni?
G. G.: Vizsgálták azt, hogy hány vírus elegendő egy szarvasmarha megfertőződéséhez, ehhez mintegy 10–30 darab vírus elegendő lehet. Egy nyálcseppben – hiszen a fertőzött állatok nyáladzanak – milliószámra hemzseg a vírus. Kis mérete miatt porhoz tapadva a széllel is terjed, valószínűleg így került át Kisbajcsról a Duna fölött Szlovákiába is. Angliában 2001-ben hatalmas rszkf-járvány volt és hétmillió párosujjú patás állatot öltek le. Ott a köd segítette a vírus terjedését. A vírus tulajdonságaiból is következik, hogy az emberek is nagyon könnyen közvetíthetik.
Az interjút teljes terjedelmében a Haszon Agrár legfrissebb számában olvashatják.
