Automatikus marad a hitelmoratórium novemberig

Varga Mihály portréja

Automatikus marad a hitelmoratórium novemberig

Utána csak a rászorulókat illeti, és kérni kell.



Csak a rászorulóknak

Október 31-ig változatlanul, 2022. június 30-ig csak a rászorulóknak marad a törlesztési moratórium - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookján.

A hétfői bejelentésből kiderült, hogy a rászorulók közé az alábbi csoportok tartoznak:

  • a nyugdíjasok,
  • a gyermeket várók és nevelők,
  • a közfoglalkoztatottak (vagyis a közmunkások),
  • azok a magánszemélyek, akiknek az előző évhez képest csökkent a jövedelmük,
  • illetve azok a vállalkozások, amelyek esetében az árbevétel legalább 25%-kal esett az előző évhez képest.

Fontos változás, hogy november 1. után a fenti csoportok számára nem automatikus a bennmaradás, vagyis aki a továbbiakban is igénybe szeretné venni a törlesztési moratóriumot, azoknak nyilatkozniuk kell erről a bankjuknál október 31-ig.

Hogyan kell elszámolni?

Egyelőre nem tudni, hogy melyik időszak jövedelmét kell melyikhez viszonyítani a magánszemélyek és vállalkozások esetében, hiszen feltehetőleg a 2020-as év volt a rosszabb év, 2021-ben már érhettek el javulást. Szintén nem világos, hogy ki és hogyan fogja ellenőrizni, hogy a nyilatkozatban foglaltaknak megfelel-e az adó. A Magyar Nemzeti Bank arra hívta fel a figyelmet, hogy gőzerővel kell népszerűsíteni a lakosság körében a hiteltörlesztést, mert a moratóriumot kérők súlyos és felesleges terheket vállalnak.

Ne hagyd ki!