A tehenek rengeteg metángázt eregetnek

A légkörbe kerülő metán mennyiségének csökkenése is fontos a klímaváltozás elleni küzdelemben, ráadásul gyorsabb eredménnyel járhat. Speciális takarmányozással és tehénmaszkkal is kísérleteznek a szakemberek, írja a Magyar Nemzet.


Erőteljesebb üvegházhatás

Az emberi tevékenységhez köthető metánkibocsátás két fő forrása az állattenyésztés, valamint a kőolaj- és földgáztermelés – előbbi a globális metánkibocsátás harmadáért, míg az utóbbi az ötödéért felel – írja az mno.hu. Míg a szén-dioxid évszázadokon át a légkörben marad, egységnyi metán egy évtizeden belül jórészt elbomlik. Ez azt is jelenti, hogy a metánkibocsátás csökkentésére ma hozott intézkedések gyorsabban hozhatnak eredményt a globális felmelegedés elleni küzdelemben, mint a szén-dioxid kibocsátás visszafogását segítő lépések.

A mezőgazdasági haszonállatok által kibocsátott metán problémaköre nem új keletű, javarészt a kérődzőket, vagyis a szarvasmarhákat, juhokat és kecskéket érinti. Az elfogyasztott fűféléket és szemestakarmányt az állatok feldolgozzák, a folyamat melléktermékét, a metánt pedig böfögéssel (az általuk kibocsátott metán mintegy 95 százaléka esetében) vagy szellentéssel engedik a légkörbe. Érdemes megjegyezni, hogy a metán az üvegházhatás szempontjából a kutatók szerint nagyjából 28-szor nagyobb kárt okoz, mint a szén-dioxid.

Ígéretes kísérletek

A húshelyettesítő termékek iparága a fellendülés ellenére csak részmegoldás, de van más.

Az Egyesült Királyságban működő Zelp startup például szarvasmarhamaszkot fejlesztett, amivel az állat böfögése metántartalmának felét képes semlegesíteni.

A svájci Mootral a takarmánykiegészítőjébe fokhagyma- és citruskivonatot tett, ezzel a cég szerint akár 38 százalékkal csökkenthető a szarvasmarhák metánkibocsátása.

Egy nemrégiben elvégzett kutatásból pedig az derült ki, hogy a szarvasmarha-takarmányhoz több hónapon át adagolt kis mennyiségű tengeri hínár akár a káros gáz 82 százalékos csökkenéséhez is vezethet.

A kereskedelmi felhasználáshoz legközelebb álló termékek egyike a dán DSM multinacionális vállalat táplálékkiegészítője. Ebből tehenenként és naponta egy negyed teáskanálnyi mintegy harmincszázalékos metánkibocsátás-csökkenést okoz.

A Burger King nemrégiben egyes USA-beli éttermeiben vezette be a csökkentett metánkibocsátású marhahúsból előállított szendvicset. A húspogácsa olyan szarvasmarhából készült, amely szárított citromfűlevelet is kapott a takarmányához élete utolsó három-négy hónapjában, szintén egyharmadnyi kibocsátáscsökkentést elérve.


The Conversation

Ne hagyd ki!